Itt a várva várt folytatás ahol Reni kezd megváltozni...
17.
A remekül sikerült hétvége után folytatódtak a csendes hétköznapok. Én tanultam. Aztán tanultam. Ja, és még tanultam is. ☺
Cortez megkapta az első bevetését. Tengerentúli járatra osztották be, egyrészt, mert ő volt a legjobb végzős, másrészt úgy ismerte az amerikai körülményeket, mint a tenyerét. Öt napos út volt. Én persze rögtön elkeseredtem, hogy ennyi időre magamra hagy, de aztán összeszedtem magam. Nem eshetek mindig ugyanabba a hibába, nem lehetek ennyire ostoba! Corteznek ez a munkája, akkor is pontosan tudtuk, mivel fog járni, amikor kiválasztottuk. Ráadásul annyira várta, úgy örült, hogy nem lettem volna képes elrontani az örömét.
Sokáig törtem a fejem, milyen apró meglepetést adhatnék neki, amit elvihet magával, és ami rám emlékezteti. Hosszú tanácstalanság után fény gyúlt a fejemben.
Elmentünk bevásárolni, megvettük neki a még hiányzó dolgokat, amikre utazás során szüksége lesz. Rengeteget nevettünk közben, mert mindenből viccet csinált. Annyira kedves volt, így próbálta oldani a bennem lévő feszültséget. ☺
Az elutazása előtti estén megkérdeztem tőle, nem akar-e a szüleivel találkozni, ha már úgyis ott jár. Komoly arccal nézett rám, elgondolkozott, és megrázta a fejét.
- Nem. Nincs mit mondanom nekik, - felelte - és úgy tűnik, ők se nagyon kíváncsiak rám.
Beharaptam a számat, mert kihallottam a hangjából valamit, valami rezdülést. Nem faggattam, eltereltem a szót, de foglalkoztatott a dolog.
Reggel nagyon korán keltünk, elkészült, és egy hosszú csók után már el is ment.
Sokáig ültem a konyhában, és bámultam ki az ablakon, amikor Justine kijött hozzám. Megfőzte a kávéját, majd leült velem szemben.
- Nincs semmi baj, ugye? - kérdezte a szemembe nézve.
Elmosolyodtam, és megráztam a fejem.
Cortez megkapta az első bevetését. Tengerentúli járatra osztották be, egyrészt, mert ő volt a legjobb végzős, másrészt úgy ismerte az amerikai körülményeket, mint a tenyerét. Öt napos út volt. Én persze rögtön elkeseredtem, hogy ennyi időre magamra hagy, de aztán összeszedtem magam. Nem eshetek mindig ugyanabba a hibába, nem lehetek ennyire ostoba! Corteznek ez a munkája, akkor is pontosan tudtuk, mivel fog járni, amikor kiválasztottuk. Ráadásul annyira várta, úgy örült, hogy nem lettem volna képes elrontani az örömét.
Sokáig törtem a fejem, milyen apró meglepetést adhatnék neki, amit elvihet magával, és ami rám emlékezteti. Hosszú tanácstalanság után fény gyúlt a fejemben.
Elmentünk bevásárolni, megvettük neki a még hiányzó dolgokat, amikre utazás során szüksége lesz. Rengeteget nevettünk közben, mert mindenből viccet csinált. Annyira kedves volt, így próbálta oldani a bennem lévő feszültséget. ☺
Az elutazása előtti estén megkérdeztem tőle, nem akar-e a szüleivel találkozni, ha már úgyis ott jár. Komoly arccal nézett rám, elgondolkozott, és megrázta a fejét.
- Nem. Nincs mit mondanom nekik, - felelte - és úgy tűnik, ők se nagyon kíváncsiak rám.
Beharaptam a számat, mert kihallottam a hangjából valamit, valami rezdülést. Nem faggattam, eltereltem a szót, de foglalkoztatott a dolog.
Reggel nagyon korán keltünk, elkészült, és egy hosszú csók után már el is ment.
Sokáig ültem a konyhában, és bámultam ki az ablakon, amikor Justine kijött hozzám. Megfőzte a kávéját, majd leült velem szemben.
- Nincs semmi baj, ugye? - kérdezte a szemembe nézve.
Elmosolyodtam, és megráztam a fejem.
- Nem, semmi baj. Hiányzik, de ehhez hozzá kell szoknom, - mondtam határozottan - és meg fogom oldani magamban ezeket a dolgokat.
Justine bólintott, aztán megölelt, majd elment készülődni.
Iszonyú hosszú volt az az öt nap. Próbáltam elfoglalni magam, rengeteget tanultam, mindennap későig bent maradtam az egyetemen, hogy minél kevesebbet kelljen nélküle lennem otthon. Van néhány csoporttársam, akikkel igazán jóban vagyunk, velük töltöttem minden szabadidőmet. Elmentünk közösen kávézni, dumálni, és rengeteget nevettünk.
- Tudod Reni, - mondta egyikük, Alain - máskor annyira visszahúzódó vagy. Jó ilyen felszabadultnak látni téged.
A többiek bólogatva helyeseltek. Meghökkenve néztem rájuk. Ha nincs itthon Cortez, én felszabadultnak látszom? Mi van? Nem értem. Teljesen összezavarodtam.
Cortezzel mindennap beszéltünk, de hiába vártam egy bizonyos dolgot, nem történt semmi.
Utolsó nap már tűkön ültem, de Cortez gépe csak este 8-kor szállt le, úgyhogy türelmesnek kellett lennem. Főztem neki vacsorát, aztán lezuhanyoztam, és az ágyban olvasva vártam, hogy hazaérjen.
Justine bólintott, aztán megölelt, majd elment készülődni.
Iszonyú hosszú volt az az öt nap. Próbáltam elfoglalni magam, rengeteget tanultam, mindennap későig bent maradtam az egyetemen, hogy minél kevesebbet kelljen nélküle lennem otthon. Van néhány csoporttársam, akikkel igazán jóban vagyunk, velük töltöttem minden szabadidőmet. Elmentünk közösen kávézni, dumálni, és rengeteget nevettünk.
- Tudod Reni, - mondta egyikük, Alain - máskor annyira visszahúzódó vagy. Jó ilyen felszabadultnak látni téged.
A többiek bólogatva helyeseltek. Meghökkenve néztem rájuk. Ha nincs itthon Cortez, én felszabadultnak látszom? Mi van? Nem értem. Teljesen összezavarodtam.
Cortezzel mindennap beszéltünk, de hiába vártam egy bizonyos dolgot, nem történt semmi.
Utolsó nap már tűkön ültem, de Cortez gépe csak este 8-kor szállt le, úgyhogy türelmesnek kellett lennem. Főztem neki vacsorát, aztán lezuhanyoztam, és az ágyban olvasva vártam, hogy hazaérjen.
Amikor belépett az ajtón, én szokás szerint lefagytam, csak a szemem csillogott. Meg sem lepődött már, csak odaült mellém, magához húzott, és átölelt. Belefúrtam magam a vállába, és sokáig így maradtunk. Kis idő múlva eltolt magától, és a szemembe nézett, majd forrón megcsókolt.
- Éhes vagy? - kérdeztem elfúló hangon, mire elnevette magát.
- Nagyon, de nem ételre vágyom. - felelte.
Később (☺☺☺) egymás mellett feküdtünk, és beszélgettünk. Mesélt az útjáról, én pedig némán hallgattam, mennyi minden történt útközben.
- Hoztam neked valamit. - ült fel hirtelen, és a táskájáért nyúlt.
Kíváncsian figyeltem, mit vesz elő, de csak egy kicsi, lapos csomagot láttam, semmi mást. Visszafeküdt mellém, és a kezembe adta az ajándékomat. Miközben bontogattam, éreztem, hogy feszülten figyel. Végre sikerült kibontanom, és amikor megláttam, mi van benne, a szám elé kaptam mindkét kezemet.
- Annyira megörültem neki, mikor megtaláltam a holmim között, - suttogta - hogy eldöntöttem, mindig magammal fogom vinni, így kicsit te is velem lehetsz.
Egy kicsi, bekeretezett kép volt benne. Egy rajz, amit én készítettem neki elutazása előtt. Egy béna, ügyetlen rajz, amilyet csak én tudok készíteni, és amin egy iszonyú ronda smiley volt, alatta pedig felirat: Siess haza!
- Emlékszel még?- kérdeztem, mire mosolyogva bólintott.
- Rögtön felismertem. Ilyet készítettél nekem rajzórán, amikor sérülten feküdtem, csak akkor minél hamarabbi gyógyulást kívántál.
Olyan boldogság feszült bennem, hogy majd kicsattantam. Hát neki is fontosak ezek az emlékek, nemcsak nekem!
Három napig maradt itthon, aztán megint indulnia kellett.
Cortez távollétének idején mindig sokat beszéltem Virágékkal, és Kingáékkal, Petivel. Ugyanúgy, mint annak idején, most is próbálták enyhíteni a bennem lévő űrt. Rengeteget segítettek! ☺
Én egyre rutinosabban kezeltem az elutazásait. Sikerült helyre tennem belül a dolgokat, és most élvezettel figyeltem magamat. Sokkal lazább, sokkal - hogy is mondta Alain? - felszabadultabb voltam. Sokat találkoztam egyetemen kívül is a barátaimmal. Justine és Jean-Luc is megismerte őket, és néha közös programot is szerveztünk. Többször volt nálunk buli, na persze nem a hagyományos értelemben vett buli, inkább az a beszélgetős, vitatkozós, „megváltjuk a világot” típusú összejövetel.
Eleinte aggódtam, hogy Cortezt zavarni fogja a dolog, de nagyon rendes volt, inkább örült neki, hogy nem gubbasztok egyedül otthon, amikor ő elutazik.
- Éhes vagy? - kérdeztem elfúló hangon, mire elnevette magát.
- Nagyon, de nem ételre vágyom. - felelte.
Később (☺☺☺) egymás mellett feküdtünk, és beszélgettünk. Mesélt az útjáról, én pedig némán hallgattam, mennyi minden történt útközben.
- Hoztam neked valamit. - ült fel hirtelen, és a táskájáért nyúlt.
Kíváncsian figyeltem, mit vesz elő, de csak egy kicsi, lapos csomagot láttam, semmi mást. Visszafeküdt mellém, és a kezembe adta az ajándékomat. Miközben bontogattam, éreztem, hogy feszülten figyel. Végre sikerült kibontanom, és amikor megláttam, mi van benne, a szám elé kaptam mindkét kezemet.
- Annyira megörültem neki, mikor megtaláltam a holmim között, - suttogta - hogy eldöntöttem, mindig magammal fogom vinni, így kicsit te is velem lehetsz.
Egy kicsi, bekeretezett kép volt benne. Egy rajz, amit én készítettem neki elutazása előtt. Egy béna, ügyetlen rajz, amilyet csak én tudok készíteni, és amin egy iszonyú ronda smiley volt, alatta pedig felirat: Siess haza!
- Emlékszel még?- kérdeztem, mire mosolyogva bólintott.
- Rögtön felismertem. Ilyet készítettél nekem rajzórán, amikor sérülten feküdtem, csak akkor minél hamarabbi gyógyulást kívántál.
Olyan boldogság feszült bennem, hogy majd kicsattantam. Hát neki is fontosak ezek az emlékek, nemcsak nekem!
Három napig maradt itthon, aztán megint indulnia kellett.
Cortez távollétének idején mindig sokat beszéltem Virágékkal, és Kingáékkal, Petivel. Ugyanúgy, mint annak idején, most is próbálták enyhíteni a bennem lévő űrt. Rengeteget segítettek! ☺
Én egyre rutinosabban kezeltem az elutazásait. Sikerült helyre tennem belül a dolgokat, és most élvezettel figyeltem magamat. Sokkal lazább, sokkal - hogy is mondta Alain? - felszabadultabb voltam. Sokat találkoztam egyetemen kívül is a barátaimmal. Justine és Jean-Luc is megismerte őket, és néha közös programot is szerveztünk. Többször volt nálunk buli, na persze nem a hagyományos értelemben vett buli, inkább az a beszélgetős, vitatkozós, „megváltjuk a világot” típusú összejövetel.
Eleinte aggódtam, hogy Cortezt zavarni fogja a dolog, de nagyon rendes volt, inkább örült neki, hogy nem gubbasztok egyedül otthon, amikor ő elutazik.
GT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése