Part 17

Hello mindenki! :)
Itt a várva várt folytatás ahol Reni kezd megváltozni...

17.

 A remekül sikerült hétvége után folytatódtak a csendes hétköznapok. Én tanultam. Aztán tanultam. Ja, és még tanultam is. ☺
Cortez megkapta az első bevetését. Tengerentúli járatra osztották be, egyrészt, mert ő volt a legjobb végzős, másrészt úgy ismerte az amerikai körülményeket, mint a tenyerét. Öt napos út volt. Én persze rögtön elkeseredtem, hogy ennyi időre magamra hagy, de aztán összeszedtem magam. Nem eshetek mindig ugyanabba a hibába, nem lehetek ennyire ostoba! Corteznek ez a munkája, akkor is pontosan tudtuk, mivel fog járni, amikor kiválasztottuk. Ráadásul annyira várta, úgy örült, hogy nem lettem volna képes elrontani az örömét.
Sokáig törtem a fejem, milyen apró meglepetést adhatnék neki, amit elvihet magával, és ami rám emlékezteti. Hosszú tanácstalanság után fény gyúlt a fejemben.
Elmentünk bevásárolni, megvettük neki a még hiányzó dolgokat, amikre utazás során szüksége lesz. Rengeteget nevettünk közben, mert mindenből viccet csinált. Annyira kedves volt, így próbálta oldani a bennem lévő feszültséget. ☺
Az elutazása előtti estén megkérdeztem tőle, nem akar-e a szüleivel találkozni, ha már úgyis ott jár. Komoly arccal nézett rám, elgondolkozott, és megrázta a fejét.
- Nem. Nincs mit mondanom nekik, - felelte - és úgy tűnik, ők se nagyon kíváncsiak rám.
Beharaptam a számat, mert kihallottam a hangjából valamit, valami rezdülést. Nem faggattam, eltereltem a szót, de foglalkoztatott a dolog.
Reggel nagyon korán keltünk, elkészült, és egy hosszú csók után már el is ment.
Sokáig ültem a konyhában, és bámultam ki az ablakon, amikor Justine kijött hozzám. Megfőzte a kávéját, majd leült velem szemben.
- Nincs semmi baj, ugye? - kérdezte a szemembe nézve.
Elmosolyodtam, és megráztam a fejem.

- Nem, semmi baj. Hiányzik, de ehhez hozzá kell szoknom, - mondtam határozottan - és meg fogom oldani magamban ezeket a dolgokat.
Justine bólintott, aztán megölelt, majd elment készülődni.
Iszonyú hosszú volt az az öt nap. Próbáltam elfoglalni magam, rengeteget tanultam, mindennap későig bent maradtam az egyetemen, hogy minél kevesebbet kelljen nélküle lennem otthon. Van néhány csoporttársam, akikkel igazán jóban vagyunk, velük töltöttem minden szabadidőmet. Elmentünk közösen kávézni, dumálni, és rengeteget nevettünk.
- Tudod Reni, - mondta egyikük, Alain - máskor annyira visszahúzódó vagy. Jó ilyen felszabadultnak látni téged.
A többiek bólogatva helyeseltek. Meghökkenve néztem rájuk. Ha nincs itthon Cortez, én felszabadultnak látszom? Mi van? Nem értem. Teljesen összezavarodtam.
Cortezzel mindennap beszéltünk, de hiába vártam egy bizonyos dolgot, nem történt semmi.
Utolsó nap már tűkön ültem, de Cortez gépe csak este 8-kor szállt le, úgyhogy türelmesnek kellett lennem. Főztem neki vacsorát, aztán lezuhanyoztam, és az ágyban olvasva vártam, hogy hazaérjen.

Amikor belépett az ajtón, én szokás szerint lefagytam, csak a szemem csillogott. Meg sem lepődött már, csak odaült mellém, magához húzott, és átölelt. Belefúrtam magam a vállába, és sokáig így maradtunk. Kis idő múlva eltolt magától, és a szemembe nézett, majd forrón megcsókolt.
- Éhes vagy? - kérdeztem elfúló hangon, mire elnevette magát.
- Nagyon, de nem ételre vágyom. - felelte.
Később (☺☺☺) egymás mellett feküdtünk, és beszélgettünk. Mesélt az útjáról, én pedig némán hallgattam, mennyi minden történt útközben.
- Hoztam neked valamit. - ült fel hirtelen, és a táskájáért nyúlt.
Kíváncsian figyeltem, mit vesz elő, de csak egy kicsi, lapos csomagot láttam, semmi mást. Visszafeküdt mellém, és a kezembe adta az ajándékomat. Miközben bontogattam, éreztem, hogy feszülten figyel. Végre sikerült kibontanom, és amikor megláttam, mi van benne, a szám elé kaptam mindkét kezemet.
- Annyira megörültem neki, mikor megtaláltam a holmim között, - suttogta - hogy eldöntöttem, mindig magammal fogom vinni, így kicsit te is velem lehetsz.
Egy kicsi, bekeretezett kép volt benne. Egy rajz, amit én készítettem neki elutazása előtt. Egy béna, ügyetlen rajz, amilyet csak én tudok készíteni, és amin egy iszonyú ronda smiley volt, alatta pedig felirat: Siess haza!
- Emlékszel még?- kérdeztem, mire mosolyogva bólintott.
- Rögtön felismertem. Ilyet készítettél nekem rajzórán, amikor sérülten feküdtem, csak akkor minél hamarabbi gyógyulást kívántál.
Olyan boldogság feszült bennem, hogy majd kicsattantam. Hát neki is fontosak ezek az emlékek, nemcsak nekem!
Három napig maradt itthon, aztán megint indulnia kellett.
Cortez távollétének idején mindig sokat beszéltem Virágékkal, és Kingáékkal, Petivel. Ugyanúgy, mint annak idején, most is próbálták enyhíteni a bennem lévő űrt. Rengeteget segítettek! ☺
Én egyre rutinosabban kezeltem az elutazásait. Sikerült helyre tennem belül a dolgokat, és most élvezettel figyeltem magamat. Sokkal lazább, sokkal - hogy is mondta Alain? - felszabadultabb voltam. Sokat találkoztam egyetemen kívül is a barátaimmal. Justine és Jean-Luc is megismerte őket, és néha közös programot is szerveztünk. Többször volt nálunk buli, na persze nem a hagyományos értelemben vett buli, inkább az a beszélgetős, vitatkozós, „megváltjuk a világot” típusú összejövetel.
Eleinte aggódtam, hogy Cortezt zavarni fogja a dolog, de nagyon rendes volt, inkább örült neki, hogy nem gubbasztok egyedül otthon, amikor ő elutazik.

GT

Part 16

 Sziasztok :)
Elég rég voltam fent és ez azért is van mert nyár van és rengeteg helyen voltam + sok dolgom volt. Mikor, hol és kivel. Most már nyugisabb lesz, de a tanulás és a munka miatt, nem lesz olyan sok bejegyzés mint régen.

Ebbe a részben minden kiderül, úgy hogy megérte várni :D

16. 

 

  Hű, brutális hónap van mögöttünk. Mindkettőnknek vizsgái voltak, nem is akármilyenek!
Cortez elvégezte a tanfolyamot a légitársaságnál, túl van a záróvizsgáján. Csoportelső lett mind az elméleti, mind a gyakorlati részből. Annyira büszke vagyok rá!
Nekem 8 (!) vizsgám volt, mindet sikerült megcsinálnom, bár volt néhány, ami épp csak meglett. Nem baj, túl vagyok rajta! ☺
Cortez vizsgájának napjára nagy meglepetést szerveztem. Péntekre esett, így pont jól jött ki a dolog. Amikor otthon voltunk az ünnepekre, még akkor titokban megbeszéltem a nagyszüleivel, hogy erre a hétvégére repüljenek ki hozzánk, Párizsba. Rögtön benne voltak, és titkos összeesküvőkként szerveztük meg a dolgokat Cortez háta mögött. Egy kicsit kellemetlen volt, hogy aznap bankettet tartanak, de ezt is belekalkuláltuk.
A vizsga reggelén sok szerencsét kívántam neki.
- Nem jössz el elém? - kérdezte - utána biztosan jól esne egy kicsit kiszellőztetni a fejemet.
- Bocs, de nem fog menni, - ráztam meg a fejemet - be kell mennem az egyetemre egyeztetésre, nem tudom, meddig fog tartani, utána pedig sietek haza tanulni.
Láttam rajta, hogy nem esik túl jól neki a dolog, de nem szólt semmit. Odamentem hozzá, és megcsókoltam.
- Itthon várlak, siess haza. Drukkolok neked! Rögtön hívj, ha végeztél, oké?! - mondtam neki - Tudom, hogy te leszel a legjobb.
Nevetve elköszönt, és elindult. Én csak erre vártam. Rögtön tárcsáztam a nagymamája számát. A repülőjük kb. 1,5 órával azelőtt szállt le, és ők már valahol a környéken várták a hívásomat.
Lementem eléjük a ház elé, és boldogan öleltem meg őket. Felmentünk a lakásba, és büszkén mutattam meg nekik, hogy is élünk. Bemutattam nekik Justine-t és Jean-Luc-ot, akik szokás szerint úgy szervezték a dolgaikat, hogy a vendégeinknek legyen hol aludniuk. ☺ Soha nem lehetek elég hálás, hogy ilyen barátaink vannak! ☺
Miután felfrissítették magukat, elindultunk a légitársaság oktatási központjához, ahol a vizsga volt.
Az épülettel majdnem szemben volt egy vendéglő, ott ültünk le, közvetlenül az ablak mellé, és onnan figyeltük a bejáratot.
Beszélgetni próbáltunk, de mindhárman annyira izgatottak voltunk, hogy egy idő után elhallgattunk, és feszülten várakoztunk.
Kb. 1 óra telt el, amikor megcsörrent a telefonom. Cortez hívott, hogy végzett, és minden remekül ment. Boldogan gratuláltam neki, és sürgettem, hogy minél hamarabb érjen haza.

Gyorsan fizettünk, és átsétáltunk a suli elé. Néhány perc múlva kilépett Cortez. Amikor felnézett, meglátott minket, és megtorpant. Sokáig, végtelennek tűnő ideig csak állt, és engem nézett. Amit az arcán láttam, arra nincsenek szavak. Aztán hitetlenül megcsóválta a fejét, odasétált hozzánk, és boldogan átölelte a nagyszüleit. Én kicsit hátrébb húzódtam, hagytam őket örülni egymásnak. Miután köszöntötték egymást, felém fordult, és most a nagyszülei húzódtak kicsit vissza. ☺
Odalépett hozzám, és szorosan megölelt. Nem szólt, csak szorított, és pedig majd szétcsattantam a boldogságtól. A válla felett megláttam a nagymamája arcát. Könnyes szemmel mosolygott, és bólintott egy picit.
Visszamentünk a vendéglőbe, és megebédeltünk. Egymás szavába vágva beszéltünk, mindenkinek volt valami fontos kérdése, vagy mondanivalója. Ebéd után sétáltunk, és meséltünk a nagyszüleinek a párizsi életről.
Hazaérve, leültek a nappaliban, én pedig kimentem a konyhába, hogy főzzek egy kávét. Cortez utánam jött, hátulról belecsókolt a nyakamba, majd szembefordított magával.
- Soha sem volt még részem ilyen meglepetésben, soha, - mondta halkan - pláne nem olyanban, aminek ennyire örültem volna. Nem tudom, hogyan köszönjem meg, elég erre egy szó?
- Megköszönted már ezerszer. Minden tetteddel, lépéseddel, gondolatoddal. Ez még a karácsonyi ajándékod, és a múltkori bocsánatkérésem része. - suttogtam. Próbáltam valami olyat adni neked, amivel kifejezhetem, amit irántad érzek, - tettem hozzá - mert mindennél jobban szeretlek.
Mélyen a szemembe nézett, aztán hosszan megcsókolt.
Később Cortez elment a bankettjükre, én pedig a nagyszüleivel töltöttem az estét. Rengeteget beszélgettünk, sokat meséltek nekem Cortezről, a gyerekkoráról, sőt néhány szót még a szüleiről is.
- Tudod Reni, - mondta a nagymamája - a szülei olyan életszemlélettel élnek, olyan elvek, elvárások szerint, ami tőlünk, a saját szüleiktől mindig idegen volt. Igaz volt ez a másik nagyszülőkre is, de ők már sajnos nem élnek. Cortez hál’ istennek nem a szüleire hasonlít! Mindig is büszke voltam arra, hogy ő minket, a mi felfogásunkat, életvitelünket választotta. Természetesen annak nem örülünk, hogy a kapcsolatuk így alakult, de erre már nagyon régen számítani lehetett, nem lepődtünk meg rajta.
Cortez nagypapája elgondolkodva bólogatott, majd hozzátette:
- Mindig féltettük őt attól a világtól, attól az életstílustól, gondolkodásmódtól. Szerencsére hamar átlátta a dolgokat, és döntött. Már egészen korán olyan éretten gondolkodott, hogy mi magunk is meglepődtünk.
- Amikor visszaköltözött hozzánk, nem tudtuk, mi lesz vele. Semmi sem érdekelte igazán, csak a deszkázás, Ricsin kívül nem voltak barátai, senki mást nem engedett közel magához. Aztán észrevettük, hogy valaki vagy valami felkeltette az érdeklődését, és figyelni kezdtük. - vette át a szót a nagymamája - Hamar kiderült, hogy egy lányról van szó. Rákérdeztem, és ő mesélt rólad. Sok mindent mondott, furcsa volt látni, hogy végre igazán érdekli, foglalkoztatja valaki.
Meg sem mertem szólalni, csak kíváncsian néztem rájuk, és el sem hittem, hogy tőlük tudom meg a részleteket, amelyek oly régen foglalkoztattak már.
- Soha nem szóltunk bele a lépéseibe, a döntéseibe. Csendben szemléltük az eseményeket, örültünk, ha boldognak láttuk, és szomorúak voltunk, ha kiborult valamin. Volt az a fiú… - Arnold, ugye így hívják - na, őt rettenetesen utálta. Nem pusztán azért, mert voltaképpen az ellenfele volt, hanem azért, mert úgy érezte, hogy manipulál, irányít téged, te pedig nem látod ezt. Erről sokat beszélt. Egyszer azt mondta, hogy te észre sem veszed őt, mármint ÚGY; bármivel is próbálja felkelteni az érdeklődésedet maga iránt. Hogy kedves vagy vele, segítőkész, de ennyi, semmi több.
- Voltak pillanatok, amikor teljesen kikészült. Ez így furcsán hangzik, tudom, mert ő ritkán mutatja ki az érzéseit, de mi rögtön észreveszünk rajta mindent. Amikor azt hitte, elmész az iskolából… akkor mi is megijedtünk. Volt valami összetűzése azzal a fiúval, és utána történt valami, amitől teljesen kikészült. Olyan szomorúnak még soha nem láttam. Üres volt a tekintete. Megkért, hogy egy hétig hadd ne menjen iskolába, mi pedig annyira aggódtunk érte, hogy belementünk.
Összeszorult torokkal hallgattam őket. Jól emlékszem, mi történt! A beszélgetésük után én Arnold után mentem, nem Cortez után! És ő ezek szerint ezt választásként élte meg! Hogy én Arnoldot választottam, nem őt! Könnybe lábadt szemmel ültem, és figyeltem rájuk.
- Miután kiderült, hogy maradsz, madarat lehetett volna fogatni vele. Olyan reménykedés, olyan bizakodás volt a szemében! Úgy utazott el, hogy biztosra vette, te is érdeklődsz iránta. Aztán úgy jött haza, hogy megint el volt keseredve, mert te egyszer sem jelentkeztél. - mondta.
- Én… - kezdtem - de mosolyogva leintett, és mesélt tovább.
- Nagyon izgalmas volt az a félév. Szokatlan volt féltékenynek látni. Nem úgy volt féltékeny, mint Arnold esetében, ez most más volt. Most felvette a kesztyűt, és küzdött. Sokat beszélgettünk akkoriban rólatok, és nagyon izgultunk, hogy összejöjjetek végre. Aztán egyszer megint úgy jött haza, hogy üres volt a tekintete. Rettenetesen megijedtünk. - sóhajtotta.
- Az a néhány hét szerintem maga volt a pokol neki. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, de mi pontosan tudtuk, hogy kínlódik. Akkoriban egyáltalán nem beszélt rólad.
- Az elutazása estéjén, nagyon furcsán viselkedett, - folytatta a nagypapája a mesélést - már indulnunk kellett a repülőtérre, de ő ragaszkodott hozzá, hogy megálljunk az iskolánál. Zavart és értetlen volt. Aztán amikor kijött, már majdnem beszállt az autóba, de hirtelen visszarohant. Onnantól te is tudod, mi történt. - tette hozzá rám kacsintva.
- Azóta már mi is ismerünk minden részletet, - szólt közbe a nagymamája - sőt, a leveledet is megmutatta nekünk, és mi összeraktuk a kirakós darabjait. Remélem, nem haragszol rá ezért!
- Dehogy, jól tette, - feleltem, és olyan zavarban voltam, hogy rákvörös lehettem - köszönöm, hogy elmondták nekem ezeket. Így egy csomó dolog a helyére került bennem is.
- Ne légy zavarban, emlékszel, egyszer már mondtam neked, és azóta is úgy gondoljuk mindketten: te vagy a lehető legjobb dolog, ami történhetett vele! - ölelt át a nagymamája, mire a nagypapája is odajött hozzám, és ő is megölelt.
- Nagyon szeretünk téged, örülünk, hogy a családunk része vagy! - én pedig majdnem megfulladtam, annyira össze volt szűkülve a torkom.
- Köszönöm! - suttogtam.
Cortez csak hajnalban ért haza, addigra természetesen mindannyian aludtunk már.
Az ajtónyitásra rögtön felébredtem, és felültem az ágyban. Odajött hozzám, adott egy csókot, és már ment is zuhanyozni. Mosolyogva vártam, hogy elkészüljön.
Amikor kijött a fürdőből, csak egy törülköző volt a csípője köré tekerve. Annyira szép volt, olyan tökéletes, arányos; nem bírtam betelni a látvánnyal.
- Sajnos a nagyszüleim nagyon éberen alszanak. - sóhajtotta, mire elnevettem magam.
- Nem baj, gyere, feküdj le, és ne törődj semmivel. - feleltem, majd a kezébe nyomtam egy kispárnát. Értetlenül nézett rám, és én vigyorogva mutattam neki, mit csináljon vele. Lefeküdt mellém, én pedig elkezdtem csókolni, mindenhol, végig, és nem hagytam, hogy megállítson.
- Szorítsd az arcodra, ha szükséged van rá, semmi mással ne foglalkozz! - súgtam a fülébe, és tovább kényeztettem. ☺☺☺

GT