Mivel a részek rövidek kettesével rakom fel :)
Látom sokaknak tetszik ez a sorozat ezért természetesen folytatom :D
Azt kérdeztétek, hogy mikor lesz új rész. Erre az a válaszom, hogy minden héten minimum egy rész lesz, de nem tudom pontosan megmondani, hogy pl. minden pénteken lesz új rész, mert még nincs saját számítógépem csak tabletem és azon nem tudom jól megírni a bejegyzéseket ezért csak akkor tudom amikor ideengednek :P , de attól még minden héten lesz rész úgy, hogy nincs baj :)
De nem is húzom az időt...
3.
Anyuék még mindig nagyon nehezen viselik a hiányomat. Naponta beszélünk, de persze ez nem pótolja a jelenlétemet az életükben. Apuval néha együtt pótvacsorázunk, bár nekem már nincs rá szükségem. Ez nagyon mókás szokott lenni: mindenki keres magának valamit enni, majd leülünk a gép elé, és beszélgetés közben megesszük. Annak idején Zsolti csúfolta ezzel Kingát és Telivért ☺, de mi valósítottuk meg Apuval. ☺
Anyu érzi rajtam, hogy valami nem teljes, néha próbál finoman érdeklődni, de telefonon vele sem megy a bizalmas beszélgetés. Alig várom, hogy karácsony legyen, és hazamehessek!
Virág, Ricsi, és a két rocker remekül kijönnek egymással. Ha Skype-on beszélünk, mindenki beugrál egy kicsit a képbe, és egymás szavába vágva magyaráznak. Virág teljesen elvont művészlélekké kezd válni, de hát őt így szeretjük. Eszméletlen fotókat küldenek, jókat röhögünk rajtuk. ☺
Ricsi egy benzinkúton dolgozik, azt állítja, neki ez így tökéletesen megfelel. Mellette továbbra is gitározik, bár csak egyedül, saját kedvére. Azért a „valamilyen ész leszek” még mindig leginkább zenészt jelent számára. Hát, nem tudom. Nem túl késő? Egyébként érdekes módon Ricsi nem hozta még soha szóba, hogy mi van kettőnk közt Cortezzel, pedig tuti beszéltek róla, és mindig is ő volt a „kém”. ☺
Peti megismerkedett egy lánnyal, aki nem emós. Nagyon szerelmes, kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak köztük a dolgok?!☺
Kinga.
Kingáról alig tudok valamit. Ha felhívtam, a saját stílusában gyorsan, röviden elintézett, mondhatnám lerázott, én pedig nem erőltettem a dolgot. Egyre ritkábban hívom fel, pedig nagyon vágyom arra, hogy mindent elmondhassak neki. Ő az egyetlen ember az életemben, aki pillanatok alatt helyre tud tenni, aki ráadásul élvezettel teszi ezt, de ehhez úgy tűnik, neki is kell a személyes találkozás. Dave-vel együtt vannak, de nem sok részletet tudok róluk. Ha beszélünk, mindenki elhadarja a „Kösz, jól vagyunk, minden rendben” dumát, és nagyjából ennyi. Pedig képtelenség, hogy pont Kinga ne érezné meg rajtam, hogy problémáim vannak. Valami vele sem oké szerintem. :(
A többiekkel Facebook-on szoktam néhány szót váltani, és tulajdonképpen ennyi.
Mindenkit leköt az új élete, az új ismerősök, barátok. :(
4.
A második hét végén a csoporttársaim közös bulit szerveztek, hogy jobban megismerhessük egymást.
Sokan vagyunk, és így legalább valamelyest összeismerkedhettünk.
Cortez komoly arccal nézett rám, amikor bejelentettem a programomat.
- Hova fogtok menni? - kérdezte.
- Az egyetemtől nem messze van egy igazi, hangulatos vendéglő, ott leszünk. - feleltem.
- Meddig fog tartani? - érdeklődött.
- Nem tudom, - feleltem - de ne aggódj, nem fogok egyedül hazajönni az éjszakában, valaki biztosan elkísér majd.
Furcsán nézett rám, de nem szólt rá semmit. Sokáig. Azután megsimította a hajamat, megölelt, és a fülembe súgta:
- Vigyázz magadra, kérlek!
- Oké, persze. - néztem rá értetlenül. Mi baja van? Nem értem.
Hajnal háromkor értem haza. Két csoporttársam kísért el, ők is arrafelé laknak, mint én. Felnéztem az ablakunkra, és halvány fényeket láttam villogni. Mi van? Cortez még nem alszik? Hiszen holnap korán kell kelnie, hiába van hétvége, elutaznak két napra valami tanulmányi kirándulásra.
Beléptem a szobába. Cortez szótlanul nézett rám.
- Minden rendben volt, jól éreztem magam, a többiek nagyon jó fejek, hazakísértek - kezdtem mesélni, de Cortez csak megrázta a fejét, és kissé gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Örülök, hogy jól érezted magad - mondta - feküdjünk le, késő van!
Egy gyors zuhanyozás után odabújtam hozzá. Szorosan átölelt, de hiába nyújtottam csókra a számat, csak megpuszilt.
- Aludjunk, fáradt vagyok - mondta.
Én megsemmisülten feküdtem mellette. Mi van? Még soha nem utasított el!
Reggel alig bírtam kinyitni a szememet, de természetesen én is felkeltem vele együtt, a fejemet csóválva néztem, ahogy megissza a kóláját, majd hozzásimultam.
- Már most hiányzol, siess haza! - suttogtam.
Mélyen a szemembe nézett, aztán megcsókolt, és elment. És én kezdtem megint rosszul érezni magamat.
Egész hétvégén egyedül voltam, mert Justine és Jean-Luc hazamentek a szüleikhez. Végig Cortez programját próbáltam elképzelni: mennyire érdekes, izgalmas lehet. Biztosan páros feladatokat is kapnak, ilyenekről már sokszor mesélt. Mennyire összekovácsolhatja őket egy-egy ilyen feladat! Valahogy nem volt jó érzés ez a gondolat. Ahogy telt a hétvége, úgy változtak az érzéseim: voltam rémült, féltékeny, büszke.
Türelmetlenül vártam, hogy hazaérjen.
Cortez komoly arccal nézett rám, amikor bejelentettem a programomat.
- Hova fogtok menni? - kérdezte.
- Az egyetemtől nem messze van egy igazi, hangulatos vendéglő, ott leszünk. - feleltem.
- Meddig fog tartani? - érdeklődött.
- Nem tudom, - feleltem - de ne aggódj, nem fogok egyedül hazajönni az éjszakában, valaki biztosan elkísér majd.
Furcsán nézett rám, de nem szólt rá semmit. Sokáig. Azután megsimította a hajamat, megölelt, és a fülembe súgta:
- Vigyázz magadra, kérlek!
- Oké, persze. - néztem rá értetlenül. Mi baja van? Nem értem.
Hajnal háromkor értem haza. Két csoporttársam kísért el, ők is arrafelé laknak, mint én. Felnéztem az ablakunkra, és halvány fényeket láttam villogni. Mi van? Cortez még nem alszik? Hiszen holnap korán kell kelnie, hiába van hétvége, elutaznak két napra valami tanulmányi kirándulásra.
Beléptem a szobába. Cortez szótlanul nézett rám.
- Minden rendben volt, jól éreztem magam, a többiek nagyon jó fejek, hazakísértek - kezdtem mesélni, de Cortez csak megrázta a fejét, és kissé gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Örülök, hogy jól érezted magad - mondta - feküdjünk le, késő van!
Egy gyors zuhanyozás után odabújtam hozzá. Szorosan átölelt, de hiába nyújtottam csókra a számat, csak megpuszilt.
- Aludjunk, fáradt vagyok - mondta.
Én megsemmisülten feküdtem mellette. Mi van? Még soha nem utasított el!
Reggel alig bírtam kinyitni a szememet, de természetesen én is felkeltem vele együtt, a fejemet csóválva néztem, ahogy megissza a kóláját, majd hozzásimultam.
- Már most hiányzol, siess haza! - suttogtam.
Mélyen a szemembe nézett, aztán megcsókolt, és elment. És én kezdtem megint rosszul érezni magamat.
Egész hétvégén egyedül voltam, mert Justine és Jean-Luc hazamentek a szüleikhez. Végig Cortez programját próbáltam elképzelni: mennyire érdekes, izgalmas lehet. Biztosan páros feladatokat is kapnak, ilyenekről már sokszor mesélt. Mennyire összekovácsolhatja őket egy-egy ilyen feladat! Valahogy nem volt jó érzés ez a gondolat. Ahogy telt a hétvége, úgy változtak az érzéseim: voltam rémült, féltékeny, büszke.
Türelmetlenül vártam, hogy hazaérjen.
Ahogy belépett az ajtón, lefagytam. Annyira vártam már, és amikor megérkezett, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal (ismerős szituáció :( ). Kicsit felhúzta a szemöldökét, úgy nézett rám, majd köszönt, és elkezdett kipakolni a táskájából.
- Nagyon vártalak már. - suttogtam.
Hitetlenül elmosolyodott, majd odalépett hozzám, és magához szorított.
- Alig vártam, hogy hazaérjek, - suttogta a fülembe - hiányoztál.
- Te is nekem, - feleltem - nagyon szeretlek.
Megint elmosolyodott, aztán megcsókolt, egyre hevesebben, egyre szenvedélyesebben, és elvesztünk egymásban.☺☺☺
- Nagyon vártalak már. - suttogtam.
Hitetlenül elmosolyodott, majd odalépett hozzám, és magához szorított.
- Alig vártam, hogy hazaérjek, - suttogta a fülembe - hiányoztál.
- Te is nekem, - feleltem - nagyon szeretlek.
Megint elmosolyodott, aztán megcsókolt, egyre hevesebben, egyre szenvedélyesebben, és elvesztünk egymásban.☺☺☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése