Nagyon sajnálom, hogy nem voltam aktív a blogon, de attól a könyveket elküldtem mindenkinek e-mailben.
Mivel rég nem voltam fenn, ezért ma nem két részt rakok fel, hanem hatot :D
9.
Soha ilyen hosszú másfél hetem nem volt még!
Holnap este érkeznek! Cortezzel együtt kimegyünk eléjük a reptérre.
Justine és Jean-Luc oltári rendesek voltak, és mindketten úgy szervezték, hogy a szüleikkel töltik a hétvégét, így lesz hol aludniuk Virágéknak.
Cortezzel kicsit összevitatkoztunk, mert én mindenképpen el szeretném vinni őket városnézésre, ő pedig inkább szeretne otthon dumálni, PS-ezni, jókat röhögni. Meglátjuk, mihez lesz kedvük.
VÉGRE! VÉGRE! VÉGRE!
Itt vannak, megjöttek!
Addig a pillanatig, míg meg nem láttam őket személyesen, csak halvány elképzelésem volt arról, hogy mennyire hiányoznak nekem. Abban a pillanatban, amikor megláttam a feltartott fejjel, kihúzott derékkal kisétáló Kingát, mögötte pedig Virágot, aki Ricsi kezét fogta, és folyamatosan ugrándozott, ráébredtem.
Odarohantam hozzájuk, és megöleltem őket. Ricsi felemelt egy pillanatra, aztán Virág a nyakamba borult, és mindketten elsírtuk magunkat. Kinga a szemét forgatva nézett ránk, és amikor felé fordultunk, hátrálni kezdett.
- Szó se lehet róla, felejtsétek el - sziszegte.
Mi csak összenéztünk Virággal. Vannak dolgok, amik nem változnak. ☺ Vagy csak ritkán, egy-egy alkalomra.
Cortez megölelte (!) Ricsit, aztán Virág kapott puszit, Kingával pedig csak farkasszemet néztek. Néhány pillanat múlva Kinga bólintott, elkapta a fejét, és kiadta a parancsot.
- Indulás, hosszú út áll még előttünk!
Taxival jöttünk haza. Útközben Virággal egymás szavába vágva beszéltünk, kérdeztünk, szóval totális zűrzavar volt az út. Kinga viszont szinte végig némán ült a kocsiban. (?)
Hazaérve megmutattuk a lakást, hogy ki hol cuccoljon le, azután leültünk a nappaliban, és csak vigyorogva néztük egymást. Kinga hamar megunta, és rögtön szervezkedni kezdett: hol és mit vacsorázzunk, és mi legyen utána a program. Én közben folyamatosan figyeltem, és egyre inkább biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel vele.
Észrevettem, hogy állandóan a telefonjára pislog, titokban csekkolja, de nem telefonál.
A régi idők emlékére pizzát rendeltünk, mindenki jó étvággyal falatozott, de úgy láttam, mintha Kinga jóval kevesebbet evett volna a szokásosnál.
Miután befejeztük a vacsorát, összecsapta a tenyerét.
Holnap este érkeznek! Cortezzel együtt kimegyünk eléjük a reptérre.
Justine és Jean-Luc oltári rendesek voltak, és mindketten úgy szervezték, hogy a szüleikkel töltik a hétvégét, így lesz hol aludniuk Virágéknak.
Cortezzel kicsit összevitatkoztunk, mert én mindenképpen el szeretném vinni őket városnézésre, ő pedig inkább szeretne otthon dumálni, PS-ezni, jókat röhögni. Meglátjuk, mihez lesz kedvük.
VÉGRE! VÉGRE! VÉGRE!
Itt vannak, megjöttek!
Addig a pillanatig, míg meg nem láttam őket személyesen, csak halvány elképzelésem volt arról, hogy mennyire hiányoznak nekem. Abban a pillanatban, amikor megláttam a feltartott fejjel, kihúzott derékkal kisétáló Kingát, mögötte pedig Virágot, aki Ricsi kezét fogta, és folyamatosan ugrándozott, ráébredtem.
Odarohantam hozzájuk, és megöleltem őket. Ricsi felemelt egy pillanatra, aztán Virág a nyakamba borult, és mindketten elsírtuk magunkat. Kinga a szemét forgatva nézett ránk, és amikor felé fordultunk, hátrálni kezdett.
- Szó se lehet róla, felejtsétek el - sziszegte.
Mi csak összenéztünk Virággal. Vannak dolgok, amik nem változnak. ☺ Vagy csak ritkán, egy-egy alkalomra.
Cortez megölelte (!) Ricsit, aztán Virág kapott puszit, Kingával pedig csak farkasszemet néztek. Néhány pillanat múlva Kinga bólintott, elkapta a fejét, és kiadta a parancsot.
- Indulás, hosszú út áll még előttünk!
Taxival jöttünk haza. Útközben Virággal egymás szavába vágva beszéltünk, kérdeztünk, szóval totális zűrzavar volt az út. Kinga viszont szinte végig némán ült a kocsiban. (?)
Hazaérve megmutattuk a lakást, hogy ki hol cuccoljon le, azután leültünk a nappaliban, és csak vigyorogva néztük egymást. Kinga hamar megunta, és rögtön szervezkedni kezdett: hol és mit vacsorázzunk, és mi legyen utána a program. Én közben folyamatosan figyeltem, és egyre inkább biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel vele.
Észrevettem, hogy állandóan a telefonjára pislog, titokban csekkolja, de nem telefonál.
A régi idők emlékére pizzát rendeltünk, mindenki jó étvággyal falatozott, de úgy láttam, mintha Kinga jóval kevesebbet evett volna a szokásosnál.
Miután befejeztük a vacsorát, összecsapta a tenyerét.
- Na, akkor a fiúk menjenek el valahová, mondjuk sörözni, mi meg itthon dumálunk!
Cortez és Ricsi röhögve néztek rá, Virág és én döbbenten figyeltük, de senki nem tiltakozott, így a fiúk elindultak.
- Na, Renáta - kezdte, én pedig rögtön tudtam, hogy bajban vagyok.
- Mégis mi a fészkes fene bajod van? Azt hiszed, nem vettem észre, hogy már megint nyomorultul érzed magad? Hogy megint találtál magadnak valami témát, amin rágódhatsz? Na, gyerünk, ki vele! - kiabált rám.
Cortez és Ricsi röhögve néztek rá, Virág és én döbbenten figyeltük, de senki nem tiltakozott, így a fiúk elindultak.
- Na, Renáta - kezdte, én pedig rögtön tudtam, hogy bajban vagyok.
- Mégis mi a fészkes fene bajod van? Azt hiszed, nem vettem észre, hogy már megint nyomorultul érzed magad? Hogy megint találtál magadnak valami témát, amin rágódhatsz? Na, gyerünk, ki vele! - kiabált rám.
Virág tátott szájjal meredt rá, én pedig elfehéredve ingattam a fejem.
- Nem, nincs semmi komoly… - kezdtem, de belém fojtotta szót.
- Ide figyelj, minden alkalommal, amikor beszéltünk, hallottam a hangodon, hogy valami bajod van, de te soha nem mondtál el belőle semmit. Én senkinek nem könyörgök, hogy segíthessek, neked sem fogok, de legyél szíves tiszteletben tartani, hogy több mint ezer kilométert repültünk csak azért, hogy végre kiderüljön, milyen problémát találtál megint magadnak! Értve vagyok?
- Igen, persze - feleltem - csak…
- Izé, Reni, azért van abban valami, amit Kinga mond - szólt közbe Virág, én pedig döbbenten néztem rá.
- Tudod, én is észrevettem, hogy valami nem teljesen oké veled. Mondtam is Ricsinek.
Sokáig némán néztem rájuk, aztán éreztem, hogy végigsuhan rajtam valami megkönnyebbülés-féle.
- Tudjátok, úgy kezdődött… - fogtam bele, és mindent elmeséltem nekik. A történteket, ami tulajdonképpen nem is olyan sok, a rossz érzéseimet, a félelmeimet… mindent.
Kingáék némán hallgattak végig. Amikor befejeztem, kérdőn néztem rájuk.
Virág tágra nyílt szemekkel bámult rám, Kinga pedig egy percig némán ült, és meredten nézett maga elé.
- Akkor ma már nem beszélünk többet erről, oké? Holnap folytatjuk a beszélgetést, mindhárman gondoljuk végig a dolgokat, - mondta - muszáj rendeznem magamban az információkat, olyan megdöbbentő, és súlyos dolgokat hallottam - tette hozzá gúnyosan.
Felkaptam a fejem a hangjára: nem értettem a gúnyos felhangot. Virág is furcsán nézett rá, de ő hamar belenyugodott.
- Oki, holnap folytatjuk, de mit csináljunk most? - kérdezte.
- Hívjuk fel a fiúkat, hogy jöjjenek haza, aztán jó lenne már lefeküdni. Rémesen fáradt vagyok. - válaszolta Kinga.
- Nem, nincs semmi komoly… - kezdtem, de belém fojtotta szót.
- Ide figyelj, minden alkalommal, amikor beszéltünk, hallottam a hangodon, hogy valami bajod van, de te soha nem mondtál el belőle semmit. Én senkinek nem könyörgök, hogy segíthessek, neked sem fogok, de legyél szíves tiszteletben tartani, hogy több mint ezer kilométert repültünk csak azért, hogy végre kiderüljön, milyen problémát találtál megint magadnak! Értve vagyok?
- Igen, persze - feleltem - csak…
- Izé, Reni, azért van abban valami, amit Kinga mond - szólt közbe Virág, én pedig döbbenten néztem rá.
- Tudod, én is észrevettem, hogy valami nem teljesen oké veled. Mondtam is Ricsinek.
Sokáig némán néztem rájuk, aztán éreztem, hogy végigsuhan rajtam valami megkönnyebbülés-féle.
- Tudjátok, úgy kezdődött… - fogtam bele, és mindent elmeséltem nekik. A történteket, ami tulajdonképpen nem is olyan sok, a rossz érzéseimet, a félelmeimet… mindent.
Kingáék némán hallgattak végig. Amikor befejeztem, kérdőn néztem rájuk.
Virág tágra nyílt szemekkel bámult rám, Kinga pedig egy percig némán ült, és meredten nézett maga elé.
- Akkor ma már nem beszélünk többet erről, oké? Holnap folytatjuk a beszélgetést, mindhárman gondoljuk végig a dolgokat, - mondta - muszáj rendeznem magamban az információkat, olyan megdöbbentő, és súlyos dolgokat hallottam - tette hozzá gúnyosan.
Felkaptam a fejem a hangjára: nem értettem a gúnyos felhangot. Virág is furcsán nézett rá, de ő hamar belenyugodott.
- Oki, holnap folytatjuk, de mit csináljunk most? - kérdezte.
- Hívjuk fel a fiúkat, hogy jöjjenek haza, aztán jó lenne már lefeküdni. Rémesen fáradt vagyok. - válaszolta Kinga.
Virággal együtt kérdőn néztük: ő fáradt? Ilyet se nagyon hallottunk a szájából még.
Cortez és Ricsi egyébként a mellettünk lévő utcában voltak, egy kisvendéglőben ültek le dumálni.
Amikor visszaértek, sorban elmentünk zuhanyozni, aztán ki-ki lefeküdt a szobájában.
- Nem sokáig beszélgettetek - nézett rám fürkészve Cortez - nem stimmel valami?
- Minden oké, csak Kinga fáradt volt. - tereltem el a szót.
Odabújtam hozzá, ő meg elkezdte simogatni a hajamat.
- Örülsz, hogy itt vannak? - kérdezte.
- Ühüm, nagyon. - motyogtam félálomban. Cortez halkan elnevette magát, majd adott egy jó éjt puszit. ☺
Cortez és Ricsi egyébként a mellettünk lévő utcában voltak, egy kisvendéglőben ültek le dumálni.
Amikor visszaértek, sorban elmentünk zuhanyozni, aztán ki-ki lefeküdt a szobájában.
- Nem sokáig beszélgettetek - nézett rám fürkészve Cortez - nem stimmel valami?
- Minden oké, csak Kinga fáradt volt. - tereltem el a szót.
Odabújtam hozzá, ő meg elkezdte simogatni a hajamat.
- Örülsz, hogy itt vannak? - kérdezte.
- Ühüm, nagyon. - motyogtam félálomban. Cortez halkan elnevette magát, majd adott egy jó éjt puszit. ☺
10.
Reggel viszonylag korán ébredtem, és gyorsan lezuhanyoztam. Mire kijöttem a fürdőszobából, a többiek is ébren voltak, és a nappaliban ücsörögve beszélgettek. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, és könnybe lábadt szemmel néztem őket.
- Hé, Ren, gyere már be, mit ácsorogsz ott? - kiáltotta Ricsi.
- Inkább csinálok valami reggelit. - feleltem mosolyogva, és kimentem a konyhába.
Arra gondoltam, sütök tojást reggelire, azt mindenki szereti. Éppen a tojásokat vertem fel villával, amikor megjelent az ajtóban Ricsi. Egy darabig nézte, mit csinálok, már éppen azon gondolkodtam, direkt jött-e ki utánam, amikor belevágott a közepébe.
- Ren, mi a franc van veled? Hiába nevetsz, hiába beszélünk Skype-on, érzem, hogy valami nem stimmel. Cortez sem tud kiigazodni rajtad. Azt mondja, valamit rejtegetsz előle magadban, és egyszerűen nem tud veled mit kezdeni.
Némán néztem rá, kicsit elmosolyodtam, mire visszamosolygott rám, de a szeme komoly maradt.
- Figyelj Ricsi, - kezdtem - ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd, Cortez a mindenem. Épp ezért nem tudom elviselni még a gondolatát sem annak, hogy elveszíthetem. Pedig biztos vagyok benne, hogy vannak jelentkezők, akik szívesen rátennék a kezüket. És Cortez az utóbbi időben elhallgat valamit előlem, valamit, ami a tanfolyammal, a csoporttársaival kapcsolatos. Szinte semmit nem mesél, mintha valami titka lenne. Azt viszont pontosan érzem, hogy jól érzi ott magát, élvezi, tetszik neki. Most akkor mi van? Én ezzel nem tudok mit kezdeni, nem fogom faggatni.
Ricsi mosolyogva nézett rám.
- Ennyi? Tényleg csak ennyi a bajod?
- Ez egyáltalán nem vicces, - feleltem mérgesen, mert hogy meri lekicsinyelni az én problémámat - te mit éreznél, ha Virágot valaki megkörnyékezné, és esetleg ő is hajlana a dologra?
- Ebből hagyjunk ki minket, nem rólunk van szó! - mondta határozottan - azt viszont biztosan tudom, hogy Corteznek senkije sincs rajtad kívül, és esze ágában sincs más nőkkel foglalkozni. Hogy feltételezheted ezt róla? - kérdezte ingerülten.
- Tudod, ez furcsán hangzik, de én nem Cortezre vagyok féltékeny, hanem a körülötte lévő nőkre, vagy, hogy is magyarázzam ezt meg… - néztem rá kétségbeesetten. Érted?
- Nem, nem értem. Ha Cortezben megbízol, akkor a többi nem számít.
- Hé, Ren, gyere már be, mit ácsorogsz ott? - kiáltotta Ricsi.
- Inkább csinálok valami reggelit. - feleltem mosolyogva, és kimentem a konyhába.
Arra gondoltam, sütök tojást reggelire, azt mindenki szereti. Éppen a tojásokat vertem fel villával, amikor megjelent az ajtóban Ricsi. Egy darabig nézte, mit csinálok, már éppen azon gondolkodtam, direkt jött-e ki utánam, amikor belevágott a közepébe.
- Ren, mi a franc van veled? Hiába nevetsz, hiába beszélünk Skype-on, érzem, hogy valami nem stimmel. Cortez sem tud kiigazodni rajtad. Azt mondja, valamit rejtegetsz előle magadban, és egyszerűen nem tud veled mit kezdeni.
Némán néztem rá, kicsit elmosolyodtam, mire visszamosolygott rám, de a szeme komoly maradt.
- Figyelj Ricsi, - kezdtem - ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd, Cortez a mindenem. Épp ezért nem tudom elviselni még a gondolatát sem annak, hogy elveszíthetem. Pedig biztos vagyok benne, hogy vannak jelentkezők, akik szívesen rátennék a kezüket. És Cortez az utóbbi időben elhallgat valamit előlem, valamit, ami a tanfolyammal, a csoporttársaival kapcsolatos. Szinte semmit nem mesél, mintha valami titka lenne. Azt viszont pontosan érzem, hogy jól érzi ott magát, élvezi, tetszik neki. Most akkor mi van? Én ezzel nem tudok mit kezdeni, nem fogom faggatni.
Ricsi mosolyogva nézett rám.
- Ennyi? Tényleg csak ennyi a bajod?
- Ez egyáltalán nem vicces, - feleltem mérgesen, mert hogy meri lekicsinyelni az én problémámat - te mit éreznél, ha Virágot valaki megkörnyékezné, és esetleg ő is hajlana a dologra?
- Ebből hagyjunk ki minket, nem rólunk van szó! - mondta határozottan - azt viszont biztosan tudom, hogy Corteznek senkije sincs rajtad kívül, és esze ágában sincs más nőkkel foglalkozni. Hogy feltételezheted ezt róla? - kérdezte ingerülten.
- Tudod, ez furcsán hangzik, de én nem Cortezre vagyok féltékeny, hanem a körülötte lévő nőkre, vagy, hogy is magyarázzam ezt meg… - néztem rá kétségbeesetten. Érted?
- Nem, nem értem. Ha Cortezben megbízol, akkor a többi nem számít.
- Hagyjuk, úgysem tudom elmagyarázni. - sóhajtottam egy nagyot. Gyere, segíts, vidd be a tányérokat, meg a villákat! A többit viszem én.
Reggeli közben megbeszéltük a programot. Mindenki arra szavazott, hogy ha már Párizs, akkor mozduljunk ki kicsit. Mivel az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, hamar hazajöttünk. A fiúk egy kicsit játszani szerettek volna, úgyhogy mi hárman bevonultunk a hálónkba, végigvetettük magunkat az ágyon, és beszélgettünk.
Naná, hogy Kinga kezdte.
- Szóval, ide figyelj Renáta! Te nem vagy normális! - vágta kezdésként az arcomba.
Reggeli közben megbeszéltük a programot. Mindenki arra szavazott, hogy ha már Párizs, akkor mozduljunk ki kicsit. Mivel az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, hamar hazajöttünk. A fiúk egy kicsit játszani szerettek volna, úgyhogy mi hárman bevonultunk a hálónkba, végigvetettük magunkat az ágyon, és beszélgettünk.
Naná, hogy Kinga kezdte.
- Szóval, ide figyelj Renáta! Te nem vagy normális! - vágta kezdésként az arcomba.
Virág felszisszent, közbe akart szólni, de Kinga egy mozdulattal elhallgattatta.
- Ha azt hiszitek, hogy udvariaskodni fogok, nagyon tévedtek! Megismétlem: Renáta, te egyszerűen nem vagy normális! Az, amit tegnap elmeséltél, az finoman szólva is nevetséges. Kapj már a fejedhez, gondolkodj már egy kicsit józanul, aztán menj oda az undorítóan tökéletes pasidhoz, és borulj a nyakába! És semmi mást ne tegyél, csak szeresd! Kétségek, kérdőjelek, és problémázás nélkül!
- De én kevés vagyok, - vágtam közbe - pont ez az, hogy ő tökéletes, én meg… - haraptam be a számat.
És ekkor döbbentem rá, hogy valójában ez a bajom. Nem attól félek, hogy Cortez megcsal, hanem attól, hogy egyszer majd rádöbben ő is, milyen kevés vagyok hozzá. Hiszen ő - úgy, ahogy Kinga is mondta - szinte tökéletes: jóképű, menő, jó fej, mindenben a tökélyt produkálja. Én pedig átlagos, semmilyen vagyok - hogy is mondta annak idején Edina? - szürke kisegér.
Kinga - ilyen ritkán fordul elő - nem talált szavakat. Virág tágra nyílt, könnyes szemmel nézett rám.
- Na, ugye, erre még ti sem tudtok mit mondani? - kérdeztem elszorult torokkal.
- Ebből elég volt, - tért magához Kinga - ezt a lemezt már oda-vissza lejátszottuk a gimiben. Igen, teljesen átlagos vagy, igen, szerintem is szürke kisegér vagy, bár megjegyzem, tudsz te másmilyen is lenni, ha akarsz. De könyörgöm, ilyen voltál akkor is, amikor Cortez beléd esett. Ilyen voltál végig a gimi alatt, és ő így is csak téged akart. Viszont ha ezt így folytatod, tényleg igazad lesz, és rádöbben, hogy nem vagy hozzá méltó. Mert hülye vagy! Kevés nála szerelmesebb embert ismerek, pontosabban, aki ennyire világossá tenné az érzéseit, vedd már észre! Húzd ki magad, és légy büszke magadra! Ez a fiú téged szeret, hiába ácsingóznak utána sokan, csak te kellesz neki.
- Azon pedig végképp nem csodálkozom, hogy nem mesél a sulijáról. Bármit mondana, te tuti gyártanál valami összeesküvés-elméletet jó szokásod szerint. Hát persze, hogy nem mer mesélni! Mindenben valami fenyegetőt látnál, pánikolnál, szenvednél. Biztos vagyok benne, hogy ettől akar megkímélni.
Virág folyamatosan bólogatott, aztán átölelt, és azt mondta:
- Ricsi mindig azt mondja, hogy Cortez szinte mániákusan szeret és félt téged.
- Félt engem? - kérdeztem, és nem értettem a dolgot.
- Ühüm, félt téged, és nagyon fél attól, hogy egyszer majd rájössz arra, hogy neked diplomás társ kell, és ő „csak” tanfolyamra jár, és majd Arnold vagy valaki más az egyetemről belép a képbe.
Teljesen összezavarodva néztem rájuk, közben a gondolataim száguldoztak a fejemben, aztán szép lassan letisztultak, és én megértettem végre: ugyanattól félünk, és féltjük egymást! Hogy mindketten ugyanúgy szeretjük egymást, és mindkettőnkben kétségek, félelmek vannak, de nem az érzéseinkkel kapcsolatban, hanem önmagunkkal szemben. Amit egyébként magamnál egyáltalán nem tartok szokatlannak, de hogy Cortez is…
- Ha azt hiszitek, hogy udvariaskodni fogok, nagyon tévedtek! Megismétlem: Renáta, te egyszerűen nem vagy normális! Az, amit tegnap elmeséltél, az finoman szólva is nevetséges. Kapj már a fejedhez, gondolkodj már egy kicsit józanul, aztán menj oda az undorítóan tökéletes pasidhoz, és borulj a nyakába! És semmi mást ne tegyél, csak szeresd! Kétségek, kérdőjelek, és problémázás nélkül!
- De én kevés vagyok, - vágtam közbe - pont ez az, hogy ő tökéletes, én meg… - haraptam be a számat.
És ekkor döbbentem rá, hogy valójában ez a bajom. Nem attól félek, hogy Cortez megcsal, hanem attól, hogy egyszer majd rádöbben ő is, milyen kevés vagyok hozzá. Hiszen ő - úgy, ahogy Kinga is mondta - szinte tökéletes: jóképű, menő, jó fej, mindenben a tökélyt produkálja. Én pedig átlagos, semmilyen vagyok - hogy is mondta annak idején Edina? - szürke kisegér.
Kinga - ilyen ritkán fordul elő - nem talált szavakat. Virág tágra nyílt, könnyes szemmel nézett rám.
- Na, ugye, erre még ti sem tudtok mit mondani? - kérdeztem elszorult torokkal.
- Ebből elég volt, - tért magához Kinga - ezt a lemezt már oda-vissza lejátszottuk a gimiben. Igen, teljesen átlagos vagy, igen, szerintem is szürke kisegér vagy, bár megjegyzem, tudsz te másmilyen is lenni, ha akarsz. De könyörgöm, ilyen voltál akkor is, amikor Cortez beléd esett. Ilyen voltál végig a gimi alatt, és ő így is csak téged akart. Viszont ha ezt így folytatod, tényleg igazad lesz, és rádöbben, hogy nem vagy hozzá méltó. Mert hülye vagy! Kevés nála szerelmesebb embert ismerek, pontosabban, aki ennyire világossá tenné az érzéseit, vedd már észre! Húzd ki magad, és légy büszke magadra! Ez a fiú téged szeret, hiába ácsingóznak utána sokan, csak te kellesz neki.
- Azon pedig végképp nem csodálkozom, hogy nem mesél a sulijáról. Bármit mondana, te tuti gyártanál valami összeesküvés-elméletet jó szokásod szerint. Hát persze, hogy nem mer mesélni! Mindenben valami fenyegetőt látnál, pánikolnál, szenvednél. Biztos vagyok benne, hogy ettől akar megkímélni.
Virág folyamatosan bólogatott, aztán átölelt, és azt mondta:
- Ricsi mindig azt mondja, hogy Cortez szinte mániákusan szeret és félt téged.
- Félt engem? - kérdeztem, és nem értettem a dolgot.
- Ühüm, félt téged, és nagyon fél attól, hogy egyszer majd rájössz arra, hogy neked diplomás társ kell, és ő „csak” tanfolyamra jár, és majd Arnold vagy valaki más az egyetemről belép a képbe.
Teljesen összezavarodva néztem rájuk, közben a gondolataim száguldoztak a fejemben, aztán szép lassan letisztultak, és én megértettem végre: ugyanattól félünk, és féltjük egymást! Hogy mindketten ugyanúgy szeretjük egymást, és mindkettőnkben kétségek, félelmek vannak, de nem az érzéseinkkel kapcsolatban, hanem önmagunkkal szemben. Amit egyébként magamnál egyáltalán nem tartok szokatlannak, de hogy Cortez is…
Olyan öröm, és megkönnyebbülés árasztott el, hogy nyelni is alig bírtam
Kinga összehúzott szemekkel nézett egy darabig, aztán felsóhajtott:
- Végre, úgy látom, kezded érteni! - mondta szárazon.
- Igen, igen, - virultam ezerrel - köszönöm, köszönöm, hogy végre megértettem!
Kinga összehúzott szemekkel nézett egy darabig, aztán felsóhajtott:
- Végre, úgy látom, kezded érteni! - mondta szárazon.
- Igen, igen, - virultam ezerrel - köszönöm, köszönöm, hogy végre megértettem!
Legszívesebben magamhoz öleltem volna az egész világot, de helyette csak átmentem a nappaliba, ahol a két fiú éppen focit játszott, megvártam, míg megállítják a játékot, és rám néznek. Akkor odamentem Cortezhez, felhúztam a kanapéról, és szorosan átöleltem, mélyen beszívva az illatát. Ő is átölelt, majd megpuszilt, és értetlenül nézett rám. Mosolyogva megráztam a fejem, és visszamentem a csajokhoz.
Végre másra is tudtam figyelni, nemcsak magamra.
- Veletek mi újság? - kérdeztem Kingától. Virággal többet beszéltünk, nála képben vagyok, - folytattam - de rólatok alig tudok valamit.
Kinga a plafonra emelte a tekintetét, úgy válaszolt:
- Csak egyszer mondom el, úgyhogy figyeljetek. Dave-vel szünetet tartunk.
- Mi? - kérdeztük egyszerre Virággal, és nem hittünk a fülünknek - de hát szeretitek egymást, nem?
- Igen, szeretjük egymást, csak… terhes vagyok. - fejezte be a mondatot Kinga.
Leesett állal bámultunk rá:
- És? Ezért tartotok szünetet? Ezt nem értem. - dadogtam.
- Na, akkor az elejétől: két hónapos terhes vagyok, aminek Dave nagyon örül, én viszont úgy gondolom, nem vagyok még kész az anyaságra. Egyetemre járok, millió dolgom van, más terveim. Az abortuszt viszont ellenzem, úgyhogy meg vagyok lőve, és kivételesen nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Dave-el összevesztünk a kérdésen, és hát most ez van. - közölte Kinga szárazon a tényeket.
Nem tudtunk mit mondani, nem találtunk szavakat.
- Azért ne féltsetek engem, mindig megoldom a problémáimat, nem kell sajnálkozni felettem. - húzta ki magát Kinga - most is meg fogom találni a megoldást. Viszont, nem szeretnék erről többet beszélni, oké?
Némán bólogattunk Virággal, de a szívem összeszorult.
Egész délután beszélgettünk, meséltünk, nevettünk, később pedig csatlakoztunk a fiúkhoz, és istenien telt az este.
Lefekvéskor halkan elmeséltem Corteznek a helyzetet, ő pedig értetlenül rázta meg a fejét.
- Nem értem Kingát, miért nem örül. - gondolkodott hangosan - bezzeg… - harapta el a mondat végét.
Kérdőn néztem rá, de nem szólt semmit.
Végre másra is tudtam figyelni, nemcsak magamra.
- Veletek mi újság? - kérdeztem Kingától. Virággal többet beszéltünk, nála képben vagyok, - folytattam - de rólatok alig tudok valamit.
Kinga a plafonra emelte a tekintetét, úgy válaszolt:
- Csak egyszer mondom el, úgyhogy figyeljetek. Dave-vel szünetet tartunk.
- Mi? - kérdeztük egyszerre Virággal, és nem hittünk a fülünknek - de hát szeretitek egymást, nem?
- Igen, szeretjük egymást, csak… terhes vagyok. - fejezte be a mondatot Kinga.
Leesett állal bámultunk rá:
- És? Ezért tartotok szünetet? Ezt nem értem. - dadogtam.
- Na, akkor az elejétől: két hónapos terhes vagyok, aminek Dave nagyon örül, én viszont úgy gondolom, nem vagyok még kész az anyaságra. Egyetemre járok, millió dolgom van, más terveim. Az abortuszt viszont ellenzem, úgyhogy meg vagyok lőve, és kivételesen nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Dave-el összevesztünk a kérdésen, és hát most ez van. - közölte Kinga szárazon a tényeket.
Nem tudtunk mit mondani, nem találtunk szavakat.
- Azért ne féltsetek engem, mindig megoldom a problémáimat, nem kell sajnálkozni felettem. - húzta ki magát Kinga - most is meg fogom találni a megoldást. Viszont, nem szeretnék erről többet beszélni, oké?
Némán bólogattunk Virággal, de a szívem összeszorult.
Egész délután beszélgettünk, meséltünk, nevettünk, később pedig csatlakoztunk a fiúkhoz, és istenien telt az este.
Lefekvéskor halkan elmeséltem Corteznek a helyzetet, ő pedig értetlenül rázta meg a fejét.
- Nem értem Kingát, miért nem örül. - gondolkodott hangosan - bezzeg… - harapta el a mondat végét.
Kérdőn néztem rá, de nem szólt semmit.
11.
Nagyon jókedvűen ébredtem fel. Cortez még aludt, csendben szuszogott mellettem. Oldalra fordultam, és némán néztem az arcát. Olyan melegség járt át, amit még talán sose éreztem eddig. Mosolyogva néztem, a szívem szaporán vert.
- Rajtam nevetsz? - kérdezte rekedten - én pedig tényleg elnevettem magam.
- Nem nevettelek ki, csak nagyon szeretlek. - feleltem, mire kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett rám.
- Hm?
- Csak egyszerűen ennyi, nagyon szeretlek. Nincs semmi más, - mondtam halkan - az égvilágon semmi más.
Mélyen a szemembe nézett, aztán megcsókolt.
- Biztos vagy benne? - sóhajtotta.
- A legteljesebb mértékben, - válaszoltam boldogan - végre igen, biztos vagyok benne.
- Még valami, - folytattam - ne haragudj rám a butaságomért, a bizalmatlanságomért! Kinga felnyitotta a szemem, és végre helyére került egy csomó minden. Köszönöm, hogy meg akartál kímélni, és…
- Kinga igazán éleslátó - vágott a szavamba - pillanatok alatt átlátja és megérti a dolgokat.
Újra megcsókolt, majd felsóhajtott.
- Tudod, nagyon jó, hogy itt vannak, de alig várom már az estét. - nézett a szemembe, és én libabőrös lettem a tekintetétől. ☺
Isteni volt az a hétvége, régen éreztem magamat ennyire vidámnak, felszabadultnak. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, szívtuk egymás vérét, játszottunk, sétáltunk, szóval tökéletes volt. Este kivittük őket taxival a reptérre, ahol Ricsi belebokszolt a vállamba:
- Ésszel, Ren, ne légy buta!
- Oké - néztem a szemébe mosolyogva - minden rendben lesz, ígérem.
Elbúcsúztunk tőlük; Virág alig bírt megszólalni, annyira sírt, Kinga arcán is átfutott valami érzelem, aztán már szólították is őket, menniük kellett.
Elszorult torokkal, könnyes szemmel integettem nekik, aztán Cortez átölelt.
- Siessünk haza! - súgta a fülembe. ☺☺☺
- Rajtam nevetsz? - kérdezte rekedten - én pedig tényleg elnevettem magam.
- Nem nevettelek ki, csak nagyon szeretlek. - feleltem, mire kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett rám.
- Hm?
- Csak egyszerűen ennyi, nagyon szeretlek. Nincs semmi más, - mondtam halkan - az égvilágon semmi más.
Mélyen a szemembe nézett, aztán megcsókolt.
- Biztos vagy benne? - sóhajtotta.
- A legteljesebb mértékben, - válaszoltam boldogan - végre igen, biztos vagyok benne.
- Még valami, - folytattam - ne haragudj rám a butaságomért, a bizalmatlanságomért! Kinga felnyitotta a szemem, és végre helyére került egy csomó minden. Köszönöm, hogy meg akartál kímélni, és…
- Kinga igazán éleslátó - vágott a szavamba - pillanatok alatt átlátja és megérti a dolgokat.
Újra megcsókolt, majd felsóhajtott.
- Tudod, nagyon jó, hogy itt vannak, de alig várom már az estét. - nézett a szemembe, és én libabőrös lettem a tekintetétől. ☺
Isteni volt az a hétvége, régen éreztem magamat ennyire vidámnak, felszabadultnak. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, szívtuk egymás vérét, játszottunk, sétáltunk, szóval tökéletes volt. Este kivittük őket taxival a reptérre, ahol Ricsi belebokszolt a vállamba:
- Ésszel, Ren, ne légy buta!
- Oké - néztem a szemébe mosolyogva - minden rendben lesz, ígérem.
Elbúcsúztunk tőlük; Virág alig bírt megszólalni, annyira sírt, Kinga arcán is átfutott valami érzelem, aztán már szólították is őket, menniük kellett.
Elszorult torokkal, könnyes szemmel integettem nekik, aztán Cortez átölelt.
- Siessünk haza! - súgta a fülembe. ☺☺☺
12.
Nem hagyott nyugodni Kinga terhessége, egy csomó megválaszolatlan kérdés volt a fejemben. Sokáig rágódtam, hogy felhívjam-e, aztán úgy döntöttem, nem baj, ha elküld a fenébe, azért megpróbálom.
Hagytam neki üzenetet, hogy beszélni szeretnék vele, és vártam. Hosszú percek teltek el, nem történt semmi, aztán jött egy üzenet: egy óra múlva beszélhetünk Skype-on. Alig vártam!
- Mi van már megint Renáta, - kérdezte köszönés nélkül - mi nem stimmel már? Még csak néhány napja jöttünk el tőletek, és máris találtál valamit magadnak, amin szenvedni lehet? - folytatta nem túl kedvesen.
- Figyelj Kinga, nem rólam van szó! Olyan sok kérdőjel van a fejemben veletek kapcsolatban, érzem, hogy te is kínlódsz, beszéljük meg ezt a dolgot, kérlek!
Egy ideig némán nézett, aztán megvonta a vállát, és hirtelen beszélni kezdett.
- Tudod, nagyon szeretem Dave-et, és ez a helyzet mindent összekuszált… - kezdte, de közbevágtam.
- Várj, csak sorjában, hadd kérdezzek először én! - kértem. Hogy történhetett meg a dolog, nem védekeztetek?
Kinga lesajnálóan nézett rám.
- Olyannak ismersz, aki nem vigyáz magára? - kérdezte gúnyosan. Mindig védekeztünk, ez valami baleset lehetett, amit nem vettünk észre.
- És amikor rájöttél, és elmondtad Dave-nek…
- Na, akkor majd próbálom részletesen, számodra is érthetően elmondani. - szólt közbe Kinga.
- Hathetes terhesen jöttem rá, hogy mi van. Egy hétig gondolkodtam, szóljak-e Dave-nek, de hát ez rá is tartozik, muszáj tudnia róla. Ő először meghökkent, de néhány perc múlva már nagyon örült, azt mondta, neki tetszik a dolgok ilyen alakulása, és tudja a kötelességét. Na, itt robbantam én fel. Mi van? Én nem megyek férjhez, pláne nem azért, mert terhes vagyok. Aztán megkérdezte tőlem, én mit szólok a dologhoz, és én nem hazudtam neki. Én egyáltalán nem örülök. Nem akarom ezt a gyereket. Nincs még itt az ideje, most kezdtem az egyetemet, egy csomó tervem, célom van, ebbe nem fér bele egy gyerek. Most nem. Láttam a szemén, hogy megdöbbent, hogy csalódott. Nem szólt semmit, csak megcsókolt, és ott hagyott! Érted, otthagyott?! Este felhívott, és azt mondta, szeretné, ha mindketten gondolkodási időt kapnánk, hogy ne befolyásoljuk egymást a döntésekben. Én még szerettem volna mondani neki valamit, de nem engedte, azt kérte, várjunk még. És azóta nem beszéltünk.
- Kinga, én a te érzéseidre, véleményedre vagyok kíváncsi. - mondtam halkan.
- Tudod Renáta, furcsa ez. Nagyon szeretem Dave-et, és pokoli érzés nélküle, de én nem szeretnék most gyereket, ugyanakkor ellenzem az abortuszt. Mit lehet ilyenkor tenni?- kérdezte tompa hangon.
- Kinga, figyelj, tedd mérlegre a dolgokat, és aszerint dönts! Ha semmiképpen nem akarod ezt a babát, akkor elvek ide vagy oda, el kell vetetned, azt hiszem.
Hagytam neki üzenetet, hogy beszélni szeretnék vele, és vártam. Hosszú percek teltek el, nem történt semmi, aztán jött egy üzenet: egy óra múlva beszélhetünk Skype-on. Alig vártam!
- Mi van már megint Renáta, - kérdezte köszönés nélkül - mi nem stimmel már? Még csak néhány napja jöttünk el tőletek, és máris találtál valamit magadnak, amin szenvedni lehet? - folytatta nem túl kedvesen.
- Figyelj Kinga, nem rólam van szó! Olyan sok kérdőjel van a fejemben veletek kapcsolatban, érzem, hogy te is kínlódsz, beszéljük meg ezt a dolgot, kérlek!
Egy ideig némán nézett, aztán megvonta a vállát, és hirtelen beszélni kezdett.
- Tudod, nagyon szeretem Dave-et, és ez a helyzet mindent összekuszált… - kezdte, de közbevágtam.
- Várj, csak sorjában, hadd kérdezzek először én! - kértem. Hogy történhetett meg a dolog, nem védekeztetek?
Kinga lesajnálóan nézett rám.
- Olyannak ismersz, aki nem vigyáz magára? - kérdezte gúnyosan. Mindig védekeztünk, ez valami baleset lehetett, amit nem vettünk észre.
- És amikor rájöttél, és elmondtad Dave-nek…
- Na, akkor majd próbálom részletesen, számodra is érthetően elmondani. - szólt közbe Kinga.
- Hathetes terhesen jöttem rá, hogy mi van. Egy hétig gondolkodtam, szóljak-e Dave-nek, de hát ez rá is tartozik, muszáj tudnia róla. Ő először meghökkent, de néhány perc múlva már nagyon örült, azt mondta, neki tetszik a dolgok ilyen alakulása, és tudja a kötelességét. Na, itt robbantam én fel. Mi van? Én nem megyek férjhez, pláne nem azért, mert terhes vagyok. Aztán megkérdezte tőlem, én mit szólok a dologhoz, és én nem hazudtam neki. Én egyáltalán nem örülök. Nem akarom ezt a gyereket. Nincs még itt az ideje, most kezdtem az egyetemet, egy csomó tervem, célom van, ebbe nem fér bele egy gyerek. Most nem. Láttam a szemén, hogy megdöbbent, hogy csalódott. Nem szólt semmit, csak megcsókolt, és ott hagyott! Érted, otthagyott?! Este felhívott, és azt mondta, szeretné, ha mindketten gondolkodási időt kapnánk, hogy ne befolyásoljuk egymást a döntésekben. Én még szerettem volna mondani neki valamit, de nem engedte, azt kérte, várjunk még. És azóta nem beszéltünk.
- Kinga, én a te érzéseidre, véleményedre vagyok kíváncsi. - mondtam halkan.
- Tudod Renáta, furcsa ez. Nagyon szeretem Dave-et, és pokoli érzés nélküle, de én nem szeretnék most gyereket, ugyanakkor ellenzem az abortuszt. Mit lehet ilyenkor tenni?- kérdezte tompa hangon.
- Kinga, figyelj, tedd mérlegre a dolgokat, és aszerint dönts! Ha semmiképpen nem akarod ezt a babát, akkor elvek ide vagy oda, el kell vetetned, azt hiszem.
- Tudom, de akkor szinte biztos, hogy elveszítem Dave-et. És ebbe még belegondolni is fáj. - felelte szomorúan.
- Igen, lehet, hogy elveszíted, de azért ez nem biztos, - mondtam - Dave nagyon szeret téged, előbb-utóbb azért csak át tudna lépni a dolgon.
- Hát, majd meglátjuk.
- Igen, lehet, hogy elveszíted, de azért ez nem biztos, - mondtam - Dave nagyon szeret téged, előbb-utóbb azért csak át tudna lépni a dolgon.
- Hát, majd meglátjuk.
- Kérlek, szólj, ha bármikor szükséged van valakire, aki meghallgat, ha segíthetek bármiben - kezdtem, de Kinga közbevágott.
- Mindig is meg tudtam oldani a problémáimat, most is sikerülni fog. - mondta a jól ismert stílusában. Mintha megbánta volna, hogy elgyengült, és kiadta magát nekem.
- Mennem kell, majd beszélünk! Szia! - köszönt el hirtelen.
- Szia. - mondtam szomorúan.
Szegény! Furcsa fintora a sorsnak, hogy pont ő került ilyen helyzetbe. Azt hiszem, hogy Virág például tuti boldog lenne, náluk ez a tökéletes boldogságot jelentené.
Én pedig… tulajdonképpen én is örülnék neki, bár nagyon sok nehézséggel kellene megküzdenünk. Azt nem tudom, Cortez hogyan reagálna egy ilyen helyzetre, de azt hiszem, ő is örülne. Vagyis remélem, hogy örülne.
Este, lefekvés után elmeséltem neki a történteket, és azt is, mit éreznék én hasonló helyzetben.
Megpuszilt, és furcsán nézett rám.
- Tudod, én is gondolkodtam már ezen, és nagyon örülnék egy ilyen helyzetnek, de azt gondolom, hogy nálunk sincs itt az ideje még. Ketten vagyunk egy idegen országban, a családunk nélkül, és neked tanulnod kell! Nem tudnánk megoldani, megszervezni a dolgokat. Nekem dolgoznom kell, neked tanulnod, és én semmiképp nem szeretném, hogy feladd a tanulást. Márpedig egy gyerek mellett nem tudnád folytatni az egyetemet, itt Párizsban biztosan nem. Otthon, ahol lenne segítségünk, ott talán.
- Igen, igazad van. - feleltem elgondolkozva, de azért volt bennem egy kis rossz érzés.
Később (☺☺☺), amikor ő már aludt, én nyitott szemmel feküdtem, és összevissza futkároztak a gondolataim. Kinga, Dave, Cortez. Kicsit rosszulesett, amit mondott. Aztán újra végiggondoltam a dolgot: hiszen megint csak az én érdekeimet nézi, csak azt, hogy nekem a lehető legjobb legyen. És megnyugodva elaludtam.
Egy hét múlva SOS üzenetet kaptam Virágtól. Azonnal felhívtam, de semmit nem értettem abból, amit mondott, annyira sírt.
- Virág, nyugodj meg, próbáld meg érthetően elmondani, mi történt! - kértem egyre növekvő pánikkal.
- Kinga… - zokogta, nekem pedig összeszorult a szívem
- Mi történt? - kérdeztem beszűkült torokkal.
- Hát, nem tudom a pontos részleteket, csak annyit, hogy mentő vitte el, kórházban van, meg kell műteni. - sírta Virág.
- Mindig is meg tudtam oldani a problémáimat, most is sikerülni fog. - mondta a jól ismert stílusában. Mintha megbánta volna, hogy elgyengült, és kiadta magát nekem.
- Mennem kell, majd beszélünk! Szia! - köszönt el hirtelen.
- Szia. - mondtam szomorúan.
Szegény! Furcsa fintora a sorsnak, hogy pont ő került ilyen helyzetbe. Azt hiszem, hogy Virág például tuti boldog lenne, náluk ez a tökéletes boldogságot jelentené.
Én pedig… tulajdonképpen én is örülnék neki, bár nagyon sok nehézséggel kellene megküzdenünk. Azt nem tudom, Cortez hogyan reagálna egy ilyen helyzetre, de azt hiszem, ő is örülne. Vagyis remélem, hogy örülne.
Este, lefekvés után elmeséltem neki a történteket, és azt is, mit éreznék én hasonló helyzetben.
Megpuszilt, és furcsán nézett rám.
- Tudod, én is gondolkodtam már ezen, és nagyon örülnék egy ilyen helyzetnek, de azt gondolom, hogy nálunk sincs itt az ideje még. Ketten vagyunk egy idegen országban, a családunk nélkül, és neked tanulnod kell! Nem tudnánk megoldani, megszervezni a dolgokat. Nekem dolgoznom kell, neked tanulnod, és én semmiképp nem szeretném, hogy feladd a tanulást. Márpedig egy gyerek mellett nem tudnád folytatni az egyetemet, itt Párizsban biztosan nem. Otthon, ahol lenne segítségünk, ott talán.
- Igen, igazad van. - feleltem elgondolkozva, de azért volt bennem egy kis rossz érzés.
Később (☺☺☺), amikor ő már aludt, én nyitott szemmel feküdtem, és összevissza futkároztak a gondolataim. Kinga, Dave, Cortez. Kicsit rosszulesett, amit mondott. Aztán újra végiggondoltam a dolgot: hiszen megint csak az én érdekeimet nézi, csak azt, hogy nekem a lehető legjobb legyen. És megnyugodva elaludtam.
Egy hét múlva SOS üzenetet kaptam Virágtól. Azonnal felhívtam, de semmit nem értettem abból, amit mondott, annyira sírt.
- Virág, nyugodj meg, próbáld meg érthetően elmondani, mi történt! - kértem egyre növekvő pánikkal.
- Kinga… - zokogta, nekem pedig összeszorult a szívem
- Mi történt? - kérdeztem beszűkült torokkal.
- Hát, nem tudom a pontos részleteket, csak annyit, hogy mentő vitte el, kórházban van, meg kell műteni. - sírta Virág.
- Ott van Ricsi? Add oda neki a telefont! - parancsoltam rá Virágra.
Néhány pillanat múlva Ricsi szólt bele a telefonba.
- Szia Ren! Én sem tudok sokkal többet, Dave hívta fel Zsoltit teljesen kétségbeesve, ő meg minket hívott.
- Oké, nyugtasd meg Virágot, majd beszélünk! - feleltem, és elköszöntem.
Azonnal tárcsáztam Dave számát. Sokáig kicsengett, és már épp le akartam tenni, amikor felvette.
Néhány pillanat múlva Ricsi szólt bele a telefonba.
- Szia Ren! Én sem tudok sokkal többet, Dave hívta fel Zsoltit teljesen kétségbeesve, ő meg minket hívott.
- Oké, nyugtasd meg Virágot, majd beszélünk! - feleltem, és elköszöntem.
Azonnal tárcsáztam Dave számát. Sokáig kicsengett, és már épp le akartam tenni, amikor felvette.
- Halló, Dave, Renáta vagyok, mi van? - kérdeztem elfulladva.
Dave hangja olyan volt, mintha egy gép beszélne. Monotonon, hangsúlytalanul beszélt.
- Kinga görcsölni és vérezni kezdett, nagyon hirtelen, nagyon erősen. A szülei mentőt hívtak, kiderült, hogy méhen kívüli terhes. A műtőben van, én meg itt vagyok a folyosón. - mondta élettelen hangon.
A szám elé kaptam a kezemet, és nem tudtam megszólalni.
- Dave, hívlak később, próbálj megnyugodni, már jó kezekben van! - mondtam aztán, de éreztem, mennyire feleslegesen.
Azonnal hívtam Cortezt, és sírva meséltem neki a történteket.
- Reni, nemsokára otthon leszek, nagyon sietek haza. - felelte, és kinyomott.
Amikor hazaért, zokogva borultam a nyakába. Átölelt, és megsimogatta a hajamat.
- Gyere, hívjuk fel a szüleit! - mondta, és én hálásan néztem rá.
Hosszan beszéltem Kinga anyukájával. elmesélte a történteket, majd elcsukló hangon azt is, hogy ki kellett venni Kinga egyik petefészkét. Nem bírtam megszólalni. :(
Dave hangja olyan volt, mintha egy gép beszélne. Monotonon, hangsúlytalanul beszélt.
- Kinga görcsölni és vérezni kezdett, nagyon hirtelen, nagyon erősen. A szülei mentőt hívtak, kiderült, hogy méhen kívüli terhes. A műtőben van, én meg itt vagyok a folyosón. - mondta élettelen hangon.
A szám elé kaptam a kezemet, és nem tudtam megszólalni.
- Dave, hívlak később, próbálj megnyugodni, már jó kezekben van! - mondtam aztán, de éreztem, mennyire feleslegesen.
Azonnal hívtam Cortezt, és sírva meséltem neki a történteket.
- Reni, nemsokára otthon leszek, nagyon sietek haza. - felelte, és kinyomott.
Amikor hazaért, zokogva borultam a nyakába. Átölelt, és megsimogatta a hajamat.
- Gyere, hívjuk fel a szüleit! - mondta, és én hálásan néztem rá.
Hosszan beszéltem Kinga anyukájával. elmesélte a történteket, majd elcsukló hangon azt is, hogy ki kellett venni Kinga egyik petefészkét. Nem bírtam megszólalni. :(
Később, estefelé újra felhívtam Dave-et.
Nagyon furcsán beszélt. Hallani lehetett a hangján, hogy rettenetesen ki van borulva, ugyanakkor érezhetően haragudott Kingára. Már nem volt a kórházban. Csak néhány percig beszéltünk, aztán elköszöntünk egymástól. :(
Nagyon furcsán beszélt. Hallani lehetett a hangján, hogy rettenetesen ki van borulva, ugyanakkor érezhetően haragudott Kingára. Már nem volt a kórházban. Csak néhány percig beszéltünk, aztán elköszöntünk egymástól. :(
Utána beszéltem Virággal is, aki még mindig rémes állapotban volt, de Ricsi ott volt mellette, úgyhogy megnyugodtam.
Sokáig töprengtem, megtegyem-e, aztán úgy döntöttem, felhívom Zsoltit. Nagyon régen beszéltem vele, de úgy éreztem, ebben a helyzetben muszáj.
Az első csengésre felvette, én pedig alig bírtam megszólalni.
- Szia, Zsolti, Reni vagyok.
Sokáig töprengtem, megtegyem-e, aztán úgy döntöttem, felhívom Zsoltit. Nagyon régen beszéltem vele, de úgy éreztem, ebben a helyzetben muszáj.
Az első csengésre felvette, én pedig alig bírtam megszólalni.
- Szia, Zsolti, Reni vagyok.
- Reni, de rég hallottam a hangodat. - örült meg nekem, de hallani lehetett a hangján, hogy ő is kivan.
- Zsolti, Dave a barátod, neked tudnod kell, mi a fene van most? - csaptam bele a közepébe.
Kicsit hallgatott, azt hittem, nem is fog válaszolni, aztán megszólalt.
- Dave nagyon haragszik Kingára. Csalódott, és ezen az sem változtat, hogy rettenetesen aggódik Kingáért. Nem bírja elfogadni, hogy Kinga nem akarta a közös gyereküket. Számára ez megbocsájthatatlan.
- De könyörgöm, szeretik egymást, üljenek le, ha Kinga jobban lesz, és beszéljék meg a dolgokat! - feleltem bosszúsan.
- Hidd el, én is ezt mondtam neki, de nem hallgat rám. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy Dave még soha nem volt ilyen állapotban, teljesen kész van. Végig ott volt a kórházban a műtét alatt, de amikor kihozták a műtőből, és bementek hozzá a szülei, eljött, hogy senki ne lássa.
- Hát, nem tudom, mi lesz velük. - sóhajtottam, de figyeljünk rájuk, jó?
- Zsolti, Dave a barátod, neked tudnod kell, mi a fene van most? - csaptam bele a közepébe.
Kicsit hallgatott, azt hittem, nem is fog válaszolni, aztán megszólalt.
- Dave nagyon haragszik Kingára. Csalódott, és ezen az sem változtat, hogy rettenetesen aggódik Kingáért. Nem bírja elfogadni, hogy Kinga nem akarta a közös gyereküket. Számára ez megbocsájthatatlan.
- De könyörgöm, szeretik egymást, üljenek le, ha Kinga jobban lesz, és beszéljék meg a dolgokat! - feleltem bosszúsan.
- Hidd el, én is ezt mondtam neki, de nem hallgat rám. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy Dave még soha nem volt ilyen állapotban, teljesen kész van. Végig ott volt a kórházban a műtét alatt, de amikor kihozták a műtőből, és bementek hozzá a szülei, eljött, hogy senki ne lássa.
- Hát, nem tudom, mi lesz velük. - sóhajtottam, de figyeljünk rájuk, jó?
Naná, nem hagyom, hogy a két legjobb barátom boldogtalan legyen. - felelte, aztán elköszöntünk egymástól.
13.
Tegnapelőtt engedték ki Kingát a kórházból.
Addig mindennap beszéltünk telefonon. Nem ismertem rá, a hangjára, a stílusára. Kinga ”meghalt” belül, azt hiszem.
Furcsa volt már az is, hogy hajlandó volt mindennap beszélni velem, ráadásul volt, amikor ő hívott. A hangja fáradt, halk, fásult volt. Bármiről hajlandó volt beszélgetni, csak a babáról, és Dave-ről nem. Ha szóba hoztam, letette a telefont. Annyira sajnáltam, úgy szerettem volna segíteni rajta, de nem lehetett.
Beszéltem az anyukájával, aki elmondta, hogy csak velem áll szóba, másokkal csak minimálisan kommunikál.
Sokáig rágódtam az ötletemen, aztán odaálltam Cortez elé.
- Szeretnék hazautazni néhány napra. Tudom, hogy te most nem tudsz jönni, tudom, hogy rosszul esik, ha nélküled megyek, de Kingának szüksége van rám azt hiszem, - hadartam - és én ott akarok lenni mellette.
Mélyen a szemembe nézett.
- Reni, ugye nem gondolod, hogy ez nekem egy pillanatig is gondot jelent. Nekem is eszembe jutott már. Menj, legyél vele! Ott a helyed. - felelte.
Könnyes szemmel, hálásan néztem rá. Segített megrendelni a repülőjegyeket, aztán csomagolni kezdtem, majd felhívtam anyut.
Elmondtam neki, hogy megyek haza, de csak este fogok találkozni velük, mert muszáj Kingával lennem. Próbáltam megértetni vele, hogy nagyon szeretnék többet lenni velük is, de ez most nem fog menni, bármennyire is fáj nekik és nekem is, most Kinga a fontos.
Anyu némán hallgatott végig, aztán szárazon annyit mondott, hívjam, ha otthon leszek, és letette.
Cortez próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült, annyira fájt a szívem. Egész este sírtam. Már majdnem elaludtunk, amikor csengett a telefonom. Anyu volt.
- Kislányom, azt hiszem jól döntöttél. Nagyon várunk haza, örülünk, hogy legalább esténként velünk leszel. Nagyon várunk. És nagyon szeretünk. - mondta egy szuszra.
- Anyu, - sírtam el újra magamat - köszönöm. Szeretlek titeket.
Addig mindennap beszéltünk telefonon. Nem ismertem rá, a hangjára, a stílusára. Kinga ”meghalt” belül, azt hiszem.
Furcsa volt már az is, hogy hajlandó volt mindennap beszélni velem, ráadásul volt, amikor ő hívott. A hangja fáradt, halk, fásult volt. Bármiről hajlandó volt beszélgetni, csak a babáról, és Dave-ről nem. Ha szóba hoztam, letette a telefont. Annyira sajnáltam, úgy szerettem volna segíteni rajta, de nem lehetett.
Beszéltem az anyukájával, aki elmondta, hogy csak velem áll szóba, másokkal csak minimálisan kommunikál.
Sokáig rágódtam az ötletemen, aztán odaálltam Cortez elé.
- Szeretnék hazautazni néhány napra. Tudom, hogy te most nem tudsz jönni, tudom, hogy rosszul esik, ha nélküled megyek, de Kingának szüksége van rám azt hiszem, - hadartam - és én ott akarok lenni mellette.
Mélyen a szemembe nézett.
- Reni, ugye nem gondolod, hogy ez nekem egy pillanatig is gondot jelent. Nekem is eszembe jutott már. Menj, legyél vele! Ott a helyed. - felelte.
Könnyes szemmel, hálásan néztem rá. Segített megrendelni a repülőjegyeket, aztán csomagolni kezdtem, majd felhívtam anyut.
Elmondtam neki, hogy megyek haza, de csak este fogok találkozni velük, mert muszáj Kingával lennem. Próbáltam megértetni vele, hogy nagyon szeretnék többet lenni velük is, de ez most nem fog menni, bármennyire is fáj nekik és nekem is, most Kinga a fontos.
Anyu némán hallgatott végig, aztán szárazon annyit mondott, hívjam, ha otthon leszek, és letette.
Cortez próbált vigasztalni, de nem nagyon sikerült, annyira fájt a szívem. Egész este sírtam. Már majdnem elaludtunk, amikor csengett a telefonom. Anyu volt.
- Kislányom, azt hiszem jól döntöttél. Nagyon várunk haza, örülünk, hogy legalább esténként velünk leszel. Nagyon várunk. És nagyon szeretünk. - mondta egy szuszra.
- Anyu, - sírtam el újra magamat - köszönöm. Szeretlek titeket.
Anyuék kijöttek elém a reptérre, és elvittek Kinga szüleihez. Úgy beszéltem meg az anyukájával, hogy én is elmegyek velük Kingáért a kórházba. Nem mentem be, kint maradtam a kocsiban, onnan lestem a bejáratot, hogy mikor lépnek ki. Amíg vártam őket, írtam egy SMS-t Corteznek. Amikor kijöttek, kiszálltam a kocsiból, és néhány lépést tettem felé. Kinga észrevett, megtorpant egy pillanatra, aztán egyenesen hozzám lépett, és némán megölelt. Elszorult torokkal öleltem át én is. Aztán továbbra is némán beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé.
Amikor odaértünk hozzájuk, Kinga rám nézett, és azt mondta, sétáljunk pár percet, szeretné kiszellőztetni a fejét.
Az anyukája nem nagyon örült, de nem mert ellenkezni, így elindultunk.
Azt gondoltam, hogy beszélgetni akar, de nem szólt egy szót sem.
Néhány perc után visszafordultunk.
Mielőtt beléptünk a kapun, úgy éreztem, mintha figyelnének minket. Körülnéztem, de nem láttam senkit. Bementünk, aztán Kinga lezuhanyozott, és lefeküdt.
Odaültem mellé az ágyra, és szótlanul néztem.
Amikor odaértünk hozzájuk, Kinga rám nézett, és azt mondta, sétáljunk pár percet, szeretné kiszellőztetni a fejét.
Az anyukája nem nagyon örült, de nem mert ellenkezni, így elindultunk.
Azt gondoltam, hogy beszélgetni akar, de nem szólt egy szót sem.
Néhány perc után visszafordultunk.
Mielőtt beléptünk a kapun, úgy éreztem, mintha figyelnének minket. Körülnéztem, de nem láttam senkit. Bementünk, aztán Kinga lezuhanyozott, és lefeküdt.
Odaültem mellé az ágyra, és szótlanul néztem.
Sokáig, nagyon sokáig nem szólaltunk meg. Hosszú-hosszú idő után hirtelen észrevettem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. És akkor átszakadt a gát…
- Te tudod, hogy nem akartam ezt a babát. Te tudod, hogy éreztem ezzel kapcsolatban. Te tudod, mennyire szeretem Dave-et. És most itt vagyok kifosztva. Mindent elveszítettem. A babát is, Dave-et is. - zokogta.
Döbbenten néztem rá.
- Annyira fáj a szívem a baba miatt, hogy el sem tudom mondani. Miért kellett meghalnia? Ő az én kicsi babám volt. Az enyém és Dave-é. - sírt tovább.
Nem mertem megszólalni, hagytam, hogy minden fájdalmát kiadja magából.
- Soha nem hittem volna, hogy ez így fájhat. Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy egy pillanatig is eszembe jutott, hogy elvetetem. Hogy egy pillanatig is úgy éreztem, hogy nem akarom őt.
És Dave… Miért nem éreztem rögtön, hogy hálásnak kell lennem, amiért olyan fiút szeretek, akinek boldogságot jelent egy ilyen hír. Aki gondolkodás nélkül, boldogan alkalmazkodna a helyzethez. És most már végleg elvesztettem őt is. Mindennap lestem az ajtót, hátha belép, hátha…
- Sss, Kinga, próbálj lecsillapodni, kérlek, be fogsz lázasodni! - nyugtatgattam.
Átöleltem, ő pedig szorosan kapaszkodott belém. Sokáig ringattam, aztán lassan lecsillapodott, és elaludt.
Elköszöntem a szüleitől, és miközben belebújtam a kabátomba, kialakult egy terv a fejemben.
Hazamentem, és végre anyuékkal tölthettem egy kis időt. Rengeteget beszélgettünk, meséltem nekik. Apu szeme könnyes volt, láttam, bár próbálta eltitkolni, anyu pedig lépten-nyomon átölelt, megpuszilt. Nagyon jó volt otthon lenni, és amikor felmentem a szobámba, elhűlve néztem körül. Annyira más volt, annyira különbözött, mégis, elkapott valami nosztalgia-féleség, és feltörtek belőlem a réges-régi hangulatok, érzések. Mennyit reménykedtem, sírtam, álmodoztam itt…
Gyorsan felhívtam Cortezt, beszéltünk néhány percig, aztán sóhajtottam egy nagyot, és megcsörgettem Dave számát.
- Szia Dave, Reni vagyok, - szóltam bele, amikor felvette - nincs kedved átjönni hozzám egy kicsit dumálni? - kérdeztem.
- Szia Reni. Nincs egy kicsit késő már? - kérdezte, aztán azt mondta, negyedóra múlva nálam lesz.
- Te tudod, hogy nem akartam ezt a babát. Te tudod, hogy éreztem ezzel kapcsolatban. Te tudod, mennyire szeretem Dave-et. És most itt vagyok kifosztva. Mindent elveszítettem. A babát is, Dave-et is. - zokogta.
Döbbenten néztem rá.
- Annyira fáj a szívem a baba miatt, hogy el sem tudom mondani. Miért kellett meghalnia? Ő az én kicsi babám volt. Az enyém és Dave-é. - sírt tovább.
Nem mertem megszólalni, hagytam, hogy minden fájdalmát kiadja magából.
- Soha nem hittem volna, hogy ez így fájhat. Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy egy pillanatig is eszembe jutott, hogy elvetetem. Hogy egy pillanatig is úgy éreztem, hogy nem akarom őt.
És Dave… Miért nem éreztem rögtön, hogy hálásnak kell lennem, amiért olyan fiút szeretek, akinek boldogságot jelent egy ilyen hír. Aki gondolkodás nélkül, boldogan alkalmazkodna a helyzethez. És most már végleg elvesztettem őt is. Mindennap lestem az ajtót, hátha belép, hátha…
- Sss, Kinga, próbálj lecsillapodni, kérlek, be fogsz lázasodni! - nyugtatgattam.
Átöleltem, ő pedig szorosan kapaszkodott belém. Sokáig ringattam, aztán lassan lecsillapodott, és elaludt.
Elköszöntem a szüleitől, és miközben belebújtam a kabátomba, kialakult egy terv a fejemben.
Hazamentem, és végre anyuékkal tölthettem egy kis időt. Rengeteget beszélgettünk, meséltem nekik. Apu szeme könnyes volt, láttam, bár próbálta eltitkolni, anyu pedig lépten-nyomon átölelt, megpuszilt. Nagyon jó volt otthon lenni, és amikor felmentem a szobámba, elhűlve néztem körül. Annyira más volt, annyira különbözött, mégis, elkapott valami nosztalgia-féleség, és feltörtek belőlem a réges-régi hangulatok, érzések. Mennyit reménykedtem, sírtam, álmodoztam itt…
Gyorsan felhívtam Cortezt, beszéltünk néhány percig, aztán sóhajtottam egy nagyot, és megcsörgettem Dave számát.
- Szia Dave, Reni vagyok, - szóltam bele, amikor felvette - nincs kedved átjönni hozzám egy kicsit dumálni? - kérdeztem.
- Szia Reni. Nincs egy kicsit késő már? - kérdezte, aztán azt mondta, negyedóra múlva nálam lesz.
Némán ücsörögtem a babzsák fotelemen, és hirtelen rájöttem, hogy valami nem stimmel. Honnan tudja, hogy itthon vagyok?
Halkan kopogtak a szobám ajtaján, aztán belépett Dave. Annyira régen láttam, annyira hiányzott! A nyakába ugrottam, és ő visszafogott nevetéssel viszonozta az ölelésemet.
Mikor kiörültük magunkat, leültünk a fotelekbe, és szótlanul néztünk egymásra.
Dave rettenetesen nézett ki. A szeme alatt fekete karikák, hullasápadt volt, kócos, rendezetlen, majdnem ápolatlan.
Megráztam a fejem, mire felkapta a fejét.
- Figyelj Dave, elmondod nekem, mi van most? - kérdeztem.
Dave bólintott, majd belekezdett. Elmondta, hogy mennyire szereti Kingát, hogy mennyire örült a terhességének, hogy mennyire csalódott Kinga reakciója miatt, és nem tudja neki megbocsátani azt, hogy nem akarta ezt a babát.
Halkan kopogtak a szobám ajtaján, aztán belépett Dave. Annyira régen láttam, annyira hiányzott! A nyakába ugrottam, és ő visszafogott nevetéssel viszonozta az ölelésemet.
Mikor kiörültük magunkat, leültünk a fotelekbe, és szótlanul néztünk egymásra.
Dave rettenetesen nézett ki. A szeme alatt fekete karikák, hullasápadt volt, kócos, rendezetlen, majdnem ápolatlan.
Megráztam a fejem, mire felkapta a fejét.
- Figyelj Dave, elmondod nekem, mi van most? - kérdeztem.
Dave bólintott, majd belekezdett. Elmondta, hogy mennyire szereti Kingát, hogy mennyire örült a terhességének, hogy mennyire csalódott Kinga reakciója miatt, és nem tudja neki megbocsátani azt, hogy nem akarta ezt a babát.
- És most biztosan irtóra megkönnyebbült, hogy elment a baba. Megúszta. Boldog lehet. - nevetett fel keserűen. Én pedig… - folytatta - én nagyon haragszom rá, látni sem bírom, ugyanakkor muszáj látnom, figyelnem rá, mert szeretem, nagyon-nagyon szeretem.
Döbbenten néztem rá.
- Te láttál minket ma?! - kérdeztem, vagy inkább állítottam. Különben honnan tudnád, hogy itthon vagyok? Ugye ott voltál valahol a házuknál?
- Igen, vess meg, de muszáj volt látnom, hogy jól van. Mindennap elmentem a kórházhoz, aztán soha nem bírtam bemenni, pedig úgy aggódtam érte, hogy el sem tudom mondani. - felelte. - Kittitől tudtam, mikor engedik haza.
- Dave, Kinga szenved. - tettem rá a kezem a karjára - Nem tud magának megbocsátani, amiért nem akarta a gyereket. Rájött, hogy szerette a babát. És még mindig szeret téged. Lelkiismeret furdalása van miattad és a baba miatt is.
Dave hitetlenül nézett rám, majd lesütötte a szemét, és egy szót sem szólt.
- Ki kellett venni az egyik petefészkét, - mondtam halkan - felére csökkentek az esélyei a jövőre nézve.
Dave elfehéredett arccal meredt rám, és beharapta a száját.
- Nem szeretnék beleszólni a dolgotokba, de legalább beszéljetek. Beszéljétek meg a történteket, aztán majd meglátjátok, oké? - kértem szomorúan.
Nem felelt, csak nézett maga elé. Kis idő múlva felállt, elbúcsúzott, és elment. Sóhajtva néztem utána. Sikerült? Megpróbálja legalább? Nem tudtam eldönteni.
Nyugtalanul aludtam. Túl sok minden volt a fejemben, túl zavaros volt az egész. És hiányzott mellőlem Cortez, az ölelése, a szuszogása.
Másnap délelőtt átmentem Kingához.
A csengetésemre Kitti nyitott ajtót, de furcsa módon nem hívott be, hanem kilépett a ház elé.
- Dave van itt. Reggel jött, nagyon korán, szinte hajnalban. Azóta fent van. - suttogta. Az arcán valami reménykedés-félét láttam. Megkönnyebbülten ráztam meg a fejem.
- Akkor nem megyek be. Mondd meg Kingának, hogy hívjon fel! - kértem.
Döbbenten néztem rá.
- Te láttál minket ma?! - kérdeztem, vagy inkább állítottam. Különben honnan tudnád, hogy itthon vagyok? Ugye ott voltál valahol a házuknál?
- Igen, vess meg, de muszáj volt látnom, hogy jól van. Mindennap elmentem a kórházhoz, aztán soha nem bírtam bemenni, pedig úgy aggódtam érte, hogy el sem tudom mondani. - felelte. - Kittitől tudtam, mikor engedik haza.
- Dave, Kinga szenved. - tettem rá a kezem a karjára - Nem tud magának megbocsátani, amiért nem akarta a gyereket. Rájött, hogy szerette a babát. És még mindig szeret téged. Lelkiismeret furdalása van miattad és a baba miatt is.
Dave hitetlenül nézett rám, majd lesütötte a szemét, és egy szót sem szólt.
- Ki kellett venni az egyik petefészkét, - mondtam halkan - felére csökkentek az esélyei a jövőre nézve.
Dave elfehéredett arccal meredt rám, és beharapta a száját.
- Nem szeretnék beleszólni a dolgotokba, de legalább beszéljetek. Beszéljétek meg a történteket, aztán majd meglátjátok, oké? - kértem szomorúan.
Nem felelt, csak nézett maga elé. Kis idő múlva felállt, elbúcsúzott, és elment. Sóhajtva néztem utána. Sikerült? Megpróbálja legalább? Nem tudtam eldönteni.
Nyugtalanul aludtam. Túl sok minden volt a fejemben, túl zavaros volt az egész. És hiányzott mellőlem Cortez, az ölelése, a szuszogása.
Másnap délelőtt átmentem Kingához.
A csengetésemre Kitti nyitott ajtót, de furcsa módon nem hívott be, hanem kilépett a ház elé.
- Dave van itt. Reggel jött, nagyon korán, szinte hajnalban. Azóta fent van. - suttogta. Az arcán valami reménykedés-félét láttam. Megkönnyebbülten ráztam meg a fejem.
- Akkor nem megyek be. Mondd meg Kingának, hogy hívjon fel! - kértem.
Hazamentem, és így majdnem az egész napot anyuékkal töltöttem. Anyunak elmeséltem az első hónapok félelmeit, a negatív gondolataimat, és azt is, hogy Kinga pillanatok alatt helyére tudott tenni bennem minden kétséget. Örült, hogy elmondtam, és ő is abban erősített meg, hogy nincs félnivalóm.
Délután átugrottam Cortez nagyszüleihez. Velük is beszélgettem egy jót, meséltem nekik, sokat nevettünk, úgyhogy tök jól telt a nap.
Kora este kaptam egy SMS-t. Kinga írt, hogy vár.
Kicsit szorongva sétáltam át hozzájuk, mert nem tudtam, milyen állapotban találom.
Kinga már nem az ágyában feküdt, hanem felöltözve a foteljében ült. Az ágya bevetve, semmi nem utalt arra, hogy előtte való nap jött ki a kórházból.
Délután átugrottam Cortez nagyszüleihez. Velük is beszélgettem egy jót, meséltem nekik, sokat nevettünk, úgyhogy tök jól telt a nap.
Kora este kaptam egy SMS-t. Kinga írt, hogy vár.
Kicsit szorongva sétáltam át hozzájuk, mert nem tudtam, milyen állapotban találom.
Kinga már nem az ágyában feküdt, hanem felöltözve a foteljében ült. Az ágya bevetve, semmi nem utalt arra, hogy előtte való nap jött ki a kórházból.
Felállt, amikor beléptem, és percekig nézett a szemembe, de nem szólt semmit. Aztán halványan elmosolyodott, és egy picit bólintott. Átöleltem, és ő hagyta.
Egész este beszélgettünk, majd elbúcsúztam tőle, és a családjától, és hazamentem.
Anyuéknak elmeséltem a történteket vacsora közben - ó, azok a felejthetetlen vacsorák ☺- aztán lefeküdtünk, mert nagyon korán indult a gépem. Reggel kivittek a reptérre, és sírva búcsúztunk el.
Cortez várt a reptéren. Szorosan átölelt, és így tartott sokáig, aztán hosszan megcsókolt. A pillangóim, amik már régen eltűntek, hirtelen megint beköltöztek a gyomromba, és verdesni kezdtek.
- Neked nem a tanfolyamon kellene lenned? - kérdeztem nevetve, mert tudtam, hogy hétvégi oktatásuk van.
- Sajnos, megy a hasam, így nem tudtam ma bemenni. - mondta vigyorogva.
Hazafelé mindent elmeséltem neki.
- Mi lesz velük? - kérdezte.
- Hát, megpróbálják összeilleszteni a darabkákat. Nagyon szeretik egymást, de most szinte minden összetört. Nehéz idők előtt állnak, nem lesz egyszerű, - feleltem elgondolkozva - de mindketten akarják, és ez a legfontosabb.
Hazaérve lezuhanyoztam, és amikor bementem a szobánkba, Cortez már várt rám. Egy szál rózsa volt az asztalon vázában, a szoba be volt sötétítve, és egy illatgyertya égett.
- Nem nyálas neked ez egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva, mire megvonta a vállát.
- Tudom, hogy te szereted ezt.
Hirtelen magához rántott, szorosan átölelt, és csókolni kezdett.
- Azt hittem, sose érsz már haza, - suttogta a fülembe - iszonyúan hiányoztál.
- Ilyen hosszú két napom már rég volt, - feleltem - alig vártam, hogy hazaérjek. Nagyon szeretlek.
Cortez egy mélyet, hosszút sóhajtott, és újra csókolni kezdett.
Több szó már nem esett.☺☺☺
Egész este beszélgettünk, majd elbúcsúztam tőle, és a családjától, és hazamentem.
Anyuéknak elmeséltem a történteket vacsora közben - ó, azok a felejthetetlen vacsorák ☺- aztán lefeküdtünk, mert nagyon korán indult a gépem. Reggel kivittek a reptérre, és sírva búcsúztunk el.
Cortez várt a reptéren. Szorosan átölelt, és így tartott sokáig, aztán hosszan megcsókolt. A pillangóim, amik már régen eltűntek, hirtelen megint beköltöztek a gyomromba, és verdesni kezdtek.
- Neked nem a tanfolyamon kellene lenned? - kérdeztem nevetve, mert tudtam, hogy hétvégi oktatásuk van.
- Sajnos, megy a hasam, így nem tudtam ma bemenni. - mondta vigyorogva.
Hazafelé mindent elmeséltem neki.
- Mi lesz velük? - kérdezte.
- Hát, megpróbálják összeilleszteni a darabkákat. Nagyon szeretik egymást, de most szinte minden összetört. Nehéz idők előtt állnak, nem lesz egyszerű, - feleltem elgondolkozva - de mindketten akarják, és ez a legfontosabb.
Hazaérve lezuhanyoztam, és amikor bementem a szobánkba, Cortez már várt rám. Egy szál rózsa volt az asztalon vázában, a szoba be volt sötétítve, és egy illatgyertya égett.
- Nem nyálas neked ez egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva, mire megvonta a vállát.
- Tudom, hogy te szereted ezt.
Hirtelen magához rántott, szorosan átölelt, és csókolni kezdett.
- Azt hittem, sose érsz már haza, - suttogta a fülembe - iszonyúan hiányoztál.
- Ilyen hosszú két napom már rég volt, - feleltem - alig vártam, hogy hazaérjek. Nagyon szeretlek.
Cortez egy mélyet, hosszút sóhajtott, és újra csókolni kezdett.
Több szó már nem esett.☺☺☺
15.
Cortez februárban kezd majd hivatalosan dolgozni. Már most is repül, ún. éles gyakorlaton vannak már, tapasztalt utaskísérők keze alatt. Nagyon élvezi, szinte kicsattan az elégedettségtől. Ráadásul csoportelső férfi létére!
Nekem hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak.
Az egyetemről még nem is írtam.
Imádom, imádom, imádom!
Az órákat, a tanárokat, a professzorokat, az egész egyetemet átható hangulatot! Egyszerűen csodálatos!
Remekül kijövök a csoporttársaimmal is, bár van egy-két diák, akik kevésbé szimpatikusak. Arrogánsak, lekezelőek velem, mert külföldi vagyok. Pedig a tudásszintem kézzelfoghatóan magasabb a legtöbbjükénél (☺), mégis úgy kezelnek, mintha valami világvégi, eldugott, elmaradott helyről jöttem volna. Nem számít, a legtöbb diáktársammal jól megvagyok, sokat segítettek az első hetekben, hónapokban. Sokat nevetünk, és én is próbálok segíteni nekik a tanulásban, én abban tudok.
Nemsokára karácsony, megyünk haza, mindketten alig várjuk már! ☺
Nekem hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak.
Az egyetemről még nem is írtam.
Imádom, imádom, imádom!
Az órákat, a tanárokat, a professzorokat, az egész egyetemet átható hangulatot! Egyszerűen csodálatos!
Remekül kijövök a csoporttársaimmal is, bár van egy-két diák, akik kevésbé szimpatikusak. Arrogánsak, lekezelőek velem, mert külföldi vagyok. Pedig a tudásszintem kézzelfoghatóan magasabb a legtöbbjükénél (☺), mégis úgy kezelnek, mintha valami világvégi, eldugott, elmaradott helyről jöttem volna. Nem számít, a legtöbb diáktársammal jól megvagyok, sokat segítettek az első hetekben, hónapokban. Sokat nevetünk, és én is próbálok segíteni nekik a tanulásban, én abban tudok.
Nemsokára karácsony, megyünk haza, mindketten alig várjuk már! ☺
Úgy beszéltük meg, hogy 23-án repülünk haza, és csak január 3-án jövünk vissza Párizsba. Már megrendeltük a repülőjegyeket. Cortez győzköd, hogy ne vigyek haza tanulnivalót, de persze ezt ő sem gondolhatja komolyan.☺
Rengeteg vizsgám lesz, kicsit tartok is az elkövetkező néhány héttől. Megint nem vagyok biztos magamban, pedig az elmúlt félév igazán jól sikerült, jók a jegyeim, egy csomó dicséretet kaptam. Na, mindegy, majd meglátjuk…
A szilveszter is szóba került, Zsolti szokás szerint nagy bulit szervez hozzájuk, így újra együtt lehet a régi csapat. Sikerült a többiekkel beszélnie, reméljük mindenki ott lesz. ☺
A szilveszter is szóba került, Zsolti szokás szerint nagy bulit szervez hozzájuk, így újra együtt lehet a régi csapat. Sikerült a többiekkel beszélnie, reméljük mindenki ott lesz. ☺
:( :( :(
Ez nem lehet igaz! A fenébe! Miért is sikerülne minden a terveim szerint?!
Cortez tegnap azzal jött haza, hogy az ünnepek körüli zűrzavar miatt - mint a legjobb tanulót - felkérték, hogy ugorjon be karácsonykor + néhány napig. Ilyen nem nagyon fordul elő, de annyira elégedettek vele, hogy - természetesen tapasztalt stewardessek mellett - dolgozni fog! Csakhogy ez már nem gyakorlat lesz, hanem igazi munka! Rettenetesen kiborultam a hírtől, jól összevesztünk rajta. Mert Cortez örül neki! Hogy örülhet ennyire, mikor minden tervünk felborul?
Egyedül repülök haza, ő majd csak 30-án fog érkezni. Külön töltjük a karácsonyt! Jó, tudom, az elmúlt években is így volt, de ez most egészen más, ez lett volna az első igazi, hivatalos közös karácsonyunk! :(
Cortez tegnap azzal jött haza, hogy az ünnepek körüli zűrzavar miatt - mint a legjobb tanulót - felkérték, hogy ugorjon be karácsonykor + néhány napig. Ilyen nem nagyon fordul elő, de annyira elégedettek vele, hogy - természetesen tapasztalt stewardessek mellett - dolgozni fog! Csakhogy ez már nem gyakorlat lesz, hanem igazi munka! Rettenetesen kiborultam a hírtől, jól összevesztünk rajta. Mert Cortez örül neki! Hogy örülhet ennyire, mikor minden tervünk felborul?
Egyedül repülök haza, ő majd csak 30-án fog érkezni. Külön töltjük a karácsonyt! Jó, tudom, az elmúlt években is így volt, de ez most egészen más, ez lett volna az első igazi, hivatalos közös karácsonyunk! :(
Amikor beállított a hírrel, döbbenten néztem rá.
- Ugye ezt nem mondod komolyan, csak viccelsz? - kérdeztem tőle hitetlenkedve.
- Reni, ez hatalmas dolog, nagyon nagy megtiszteltetés nekem… - kezdte, de én közbevágtam.
- Ugye ezt nem mondod komolyan, csak viccelsz? - kérdeztem tőle hitetlenkedve.
- Reni, ez hatalmas dolog, nagyon nagy megtiszteltetés nekem… - kezdte, de én közbevágtam.
- Persze, neked az, mindenki más pedig le van ejtve. Én, a nagyszüleid, anyuék… ráadásul még csak nem is lenne muszáj elvállalnod, ez nem kötelező. Hogyne, értem én, vannak nálam-nálunk fontosabb dolgok is az életedben. - vágtam oda sértetten.
Cortez döbbenten nézett rám.
Cortez döbbenten nézett rám.
- Tudod, azt gondoltam, te is örülni fogsz a hírnek. Hogy bár vannak benne nehézségek, azért értékelni fogod. Mert ez nagyon ritka, és különleges dolog. Ilyen még alig-alig fordult elő. Nekem nagyon nagy megtiszteltetés. Én büszke vagyok rá. Sajnálom, ha te nem tudod így szemlélni a dolgot. - mondta szárazon, és bement a fürdőszobába.
Sokáig nem jött ki, én pedig csak dúltam-fúltam magamban. Hogy is képzelhette, hogy örülni fogok a hírnek! Ugyan már, ez mindent felborít, ez nem öröm, ez szívás.
Este, lefekvéskor szótlanul feküdtem az ágyban. Cortez odafordult hozzám.
- Figyelj… - kezdte, de én csak megráztam a fejem, és hátat fordítottam neki.
- Jó, te tudod. - mondta halkan, és ő is megfordult. : (
Sokáig nem jött ki, én pedig csak dúltam-fúltam magamban. Hogy is képzelhette, hogy örülni fogok a hírnek! Ugyan már, ez mindent felborít, ez nem öröm, ez szívás.
Este, lefekvéskor szótlanul feküdtem az ágyban. Cortez odafordult hozzám.
- Figyelj… - kezdte, de én csak megráztam a fejem, és hátat fordítottam neki.
- Jó, te tudod. - mondta halkan, és ő is megfordult. : (
Otthon…
Anyuék vártak a reptéren, és csodálkozva nézték, hogy egyedül jöttem. Én ugyanis direkt nem szóltam senkinek arról, hogy Cortez csak később érkezik. Hadd érezze át mindenki a csalódást, amit én érzek!
Anyu furcsán nézett rám, én pedig csak megrántottam a vállam, és kivonultam az autóhoz. Hazafelé egy mondattal elintéztem a dolgot. A szüleim összenéztek, de nem szóltak rá semmit, én pedig elég nyomorultul éreztem magam.
Otthon felvonultam a szobámba, és végigvetettem magam az ágyon. Semmihez nem volt kedvem. Anyu néhány perc múlva feljött hozzám, és némán leült az ágyam szélére. Nem kérdezett semmit, csak figyelt egy darabig, belőlem pedig egy idő után kitört a panasz. Elmeséltem neki az egészet, mire összehúzta a szemöldökét.
- Kislányom, nem ismerek rád! Ugye, ez valami vicc? - nézett rám döbbenten.
- Nem anyu, nem vicc. Ez a szomorú valóság, Corteznek fontosabb a munkája, mint én, a családja, vagy a barátai. - feleltem ingerülten.
- Nem, én rád gondoltam, - rázta meg a fejét anyu - a te hozzáállásodra, az ugye valami vicc?
- Nem, én nagyon megharagudtam rá ezért az egészért. Hogy képzelhette, hogy ennek örülni fogok? - indulatoskodtam.
- Reni, kislányom, nem ismerek rád, - ismételte meg - ennyire nem lehetsz önző! Ez egy olyan lehetőség Cortez életében, egy olyan elismerés, amit szerintem sem szabad visszautasítani. Elhiszem, hogy rosszul érintett, mert így kevesebbet lehet itthon, de neked inkább erősíteni kellett volna, támogatni, büszkének lenni rá. Mi történt veled?
- Anyu, én nem így látom. Még el sem kezdett hivatalosan dolgozni, és már felrúgja a munka miatt a közös terveket, mi lesz majd akkor, amikor már muszáj lesz. Igenis úgy gondolom, hogy itt lenne a helye, velem, velünk, a nagyszüleivel. Most még megtehette volna, hogy nemet mond. Ha már dolgozni fog, nyilván más lesz a helyzet.
Anyu a fejét ingatva nézett rám, a tekintete szomorú volt.
- Gondolkodj el egy kicsit, kislányom! - sóhajtotta, és otthagyott.
Anyuék vártak a reptéren, és csodálkozva nézték, hogy egyedül jöttem. Én ugyanis direkt nem szóltam senkinek arról, hogy Cortez csak később érkezik. Hadd érezze át mindenki a csalódást, amit én érzek!
Anyu furcsán nézett rám, én pedig csak megrántottam a vállam, és kivonultam az autóhoz. Hazafelé egy mondattal elintéztem a dolgot. A szüleim összenéztek, de nem szóltak rá semmit, én pedig elég nyomorultul éreztem magam.
Otthon felvonultam a szobámba, és végigvetettem magam az ágyon. Semmihez nem volt kedvem. Anyu néhány perc múlva feljött hozzám, és némán leült az ágyam szélére. Nem kérdezett semmit, csak figyelt egy darabig, belőlem pedig egy idő után kitört a panasz. Elmeséltem neki az egészet, mire összehúzta a szemöldökét.
- Kislányom, nem ismerek rád! Ugye, ez valami vicc? - nézett rám döbbenten.
- Nem anyu, nem vicc. Ez a szomorú valóság, Corteznek fontosabb a munkája, mint én, a családja, vagy a barátai. - feleltem ingerülten.
- Nem, én rád gondoltam, - rázta meg a fejét anyu - a te hozzáállásodra, az ugye valami vicc?
- Nem, én nagyon megharagudtam rá ezért az egészért. Hogy képzelhette, hogy ennek örülni fogok? - indulatoskodtam.
- Reni, kislányom, nem ismerek rád, - ismételte meg - ennyire nem lehetsz önző! Ez egy olyan lehetőség Cortez életében, egy olyan elismerés, amit szerintem sem szabad visszautasítani. Elhiszem, hogy rosszul érintett, mert így kevesebbet lehet itthon, de neked inkább erősíteni kellett volna, támogatni, büszkének lenni rá. Mi történt veled?
- Anyu, én nem így látom. Még el sem kezdett hivatalosan dolgozni, és már felrúgja a munka miatt a közös terveket, mi lesz majd akkor, amikor már muszáj lesz. Igenis úgy gondolom, hogy itt lenne a helye, velem, velünk, a nagyszüleivel. Most még megtehette volna, hogy nemet mond. Ha már dolgozni fog, nyilván más lesz a helyzet.
Anyu a fejét ingatva nézett rám, a tekintete szomorú volt.
- Gondolkodj el egy kicsit, kislányom! - sóhajtotta, és otthagyott.
A karácsony csendesen telt. Anyuék szótlanul figyeltek, néha sóhajtva összenéztek apuval, de nem szóltak a történtekről semmit. Csalódottnak láttam őket, én pedig mérges és sértődött voltam. Miért nem értik meg, mi bajom van ezzel az egésszel?
25-én átmentem Cortez nagyszüleihez. Kedvesen fogadtak, kérdezgettek, aztán, miután érezték, hogy valami nem oké, lassan elhallgattak. Kínos csend telepedett ránk, úgyhogy hamar elköszöntem, és hazasétáltam.
26-án egész nap a szobámban maradtam, és tanultam. Anyuék próbáltak lecsalogatni, de semmihez nem volt kedvem.
Cortezzel nem is beszéltünk, csak néhány SMS-t küldtem neki, és ennyi. Ő szintén nem hívott, csak üzenetet küldött. :(
25-én átmentem Cortez nagyszüleihez. Kedvesen fogadtak, kérdezgettek, aztán, miután érezték, hogy valami nem oké, lassan elhallgattak. Kínos csend telepedett ránk, úgyhogy hamar elköszöntem, és hazasétáltam.
26-án egész nap a szobámban maradtam, és tanultam. Anyuék próbáltak lecsalogatni, de semmihez nem volt kedvem.
Cortezzel nem is beszéltünk, csak néhány SMS-t küldtem neki, és ennyi. Ő szintén nem hívott, csak üzenetet küldött. :(
Virággal beszéltem néhányszor telefonon, de nem volt kedvem találkozni velük az ünnepek alatt. Ilyen szomorú, rosszkedvű karácsonyom rég volt már. Haragudtam Cortezre, anyuékra, az egész világra.
Karácsony után aztán Virág nem bírta tovább, és kicsikarta belőlem, hogy találkozzunk. Átmentem hozzájuk, és legnagyobb döbbenetemre Kingát is ott találtam. Na, most aztán megkapom a magamét – gondoltam - de furcsamód Kinga hallgatott.
Elmeséltem nekik, miért nincs itthon Cortez, és bár láttam rajtuk a meghökkenést, nem szóltak semmit.
Virág mesélt Szombathelyről, a suliról, Ricsiről, aztán megmutatta a rajzait. Hűűű… hát eddig is zseniálisan rajzolt, de ezek mindent felülmúltak! Virág igazi művész! ☺
Karácsony után aztán Virág nem bírta tovább, és kicsikarta belőlem, hogy találkozzunk. Átmentem hozzájuk, és legnagyobb döbbenetemre Kingát is ott találtam. Na, most aztán megkapom a magamét – gondoltam - de furcsamód Kinga hallgatott.
Elmeséltem nekik, miért nincs itthon Cortez, és bár láttam rajtuk a meghökkenést, nem szóltak semmit.
Virág mesélt Szombathelyről, a suliról, Ricsiről, aztán megmutatta a rajzait. Hűűű… hát eddig is zseniálisan rajzolt, de ezek mindent felülmúltak! Virág igazi művész! ☺
Kinga nagyon csendes volt. Ő is mesélt az egyetemről, a családjáról, aztán némi töprengés után magukról is.
- Szakítottunk Dave-vel, - mondta halkan - nem sikerült újrakezdenünk.
A szám elé kaptam a kezem, Virág pedig némán bólogatott. Kinga sóhajtva folytatta.
- Még mindig nagyon szeretjük egymást, de hiába, nem tud túllépni a történteken. Tudom, hogy próbálkozott, láttam, éreztem a kínlódását, aztán inkább én mondtam neki, hogy legyen vége. Nem akartam tovább kínozni.
- És most mi lesz? - kérdeztem halkan.
- Hát, két hete nem beszéltünk, próbáljuk túlélni ezt az időszakot mindketten. Nagyon nehéz, mindkettőnknek új életet kell kezdenie.
Szomorúan néztünk rá, és nem volt mit mondani. Ez az a helyzet volt, amikor nincsenek szavak.
Sokáig maradtunk Virágnál, beszélgettünk, nevettünk, pityeregtünk, és tervezgettük a szilvesztert. Mindhárman alig vártuk, hogy újra találkozhassunk a többiekkel!
A két ünnep közötti időszakot szinte végig tanulással töltöttem. :(
- Szakítottunk Dave-vel, - mondta halkan - nem sikerült újrakezdenünk.
A szám elé kaptam a kezem, Virág pedig némán bólogatott. Kinga sóhajtva folytatta.
- Még mindig nagyon szeretjük egymást, de hiába, nem tud túllépni a történteken. Tudom, hogy próbálkozott, láttam, éreztem a kínlódását, aztán inkább én mondtam neki, hogy legyen vége. Nem akartam tovább kínozni.
- És most mi lesz? - kérdeztem halkan.
- Hát, két hete nem beszéltünk, próbáljuk túlélni ezt az időszakot mindketten. Nagyon nehéz, mindkettőnknek új életet kell kezdenie.
Szomorúan néztünk rá, és nem volt mit mondani. Ez az a helyzet volt, amikor nincsenek szavak.
Sokáig maradtunk Virágnál, beszélgettünk, nevettünk, pityeregtünk, és tervezgettük a szilvesztert. Mindhárman alig vártuk, hogy újra találkozhassunk a többiekkel!
A két ünnep közötti időszakot szinte végig tanulással töltöttem. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése