Most csak egy részt raktam fel, mert nagyon hosszú :)
15.
30-án megérkezett Cortez.
Nem mentem ki elé a reptérre a nagyszüleivel, bár hívtak magukkal. Otthon ülve vártam, hogy jelentkezzen. Számtalanszor végiggondoltam a találkozásunkat. Hogyan fog átölelni, és bocsánatot kérni tőlem a történtek miatt. Hogyan fogok nagylelkűen megbocsátani neki, hiszen már annyira hiányzott, hogy legszívesebben Párizsig futottam volna elé.
Aha, ahogy én azt elképzeltem…
Amikor csengettek, szándékosan nem mentem ajtót nyitni, hagytam, hogy anyuék fogadják, és feljöjjön a szobámba. Lélekben felkészültem a romantikus jelenetünkre.
Belépett, köszönt, és esze ágában sem volt átölelni, vagy megcsókolni.
- Mi újság, hogy telt a karácsony? - kérdezte, és leült az egyik babzsák fotelembe.
Csodálkozva néztem rá, és olyan csalódottság öntött el, hogy majdnem sírva fakadtam.
- Semmi különös, - feleltem kimérten - csak a szokásos.
- Beszéltél a többiekkel? Kingával, Virággal?
- Igen, találkoztunk.
A beszélgetésünk nem is lehetett volna közömbösebb. Semmi személyes, semmi érzés, csak puszta udvariaskodás.
- Megbeszéltétek a buli részleteit? - kérdezte.
- Aha, holnap hét körül megyünk Zsoltiékhoz. Virágékkal és Kingával itt, nálunk találkozunk, és együtt megyünk.
- Kingával? Egyedül lesz? - kérdezte csodálkozva.
- Igen. Nincsenek már együtt Dave-vel. - mondtam halkan.
Egy ideig szótlanul nézett maga elé, majd felállt, és elköszönt tőlem.
- Holnap hatra itt leszek. - mondta. Odalépett hozzám, adott egy puszit a homlokomra, és már ott sem volt.
Mire megszólaltam volna, már elment. Döbbenten ráztam meg a fejemet. Mi van? Még ő van megsértődve?!
A szüleim csodálkozva vették tudomásul, hogy már el is ment. Anyu próbálta elkapni a tekintetemet, de nem néztem a szemébe. Olyan csalódott, és főleg olyan mérges voltam, hogy szó nélkül felmentem a szobámba, és egész nap tanultam.
Nem mentem ki elé a reptérre a nagyszüleivel, bár hívtak magukkal. Otthon ülve vártam, hogy jelentkezzen. Számtalanszor végiggondoltam a találkozásunkat. Hogyan fog átölelni, és bocsánatot kérni tőlem a történtek miatt. Hogyan fogok nagylelkűen megbocsátani neki, hiszen már annyira hiányzott, hogy legszívesebben Párizsig futottam volna elé.
Aha, ahogy én azt elképzeltem…
Amikor csengettek, szándékosan nem mentem ajtót nyitni, hagytam, hogy anyuék fogadják, és feljöjjön a szobámba. Lélekben felkészültem a romantikus jelenetünkre.
Belépett, köszönt, és esze ágában sem volt átölelni, vagy megcsókolni.
- Mi újság, hogy telt a karácsony? - kérdezte, és leült az egyik babzsák fotelembe.
Csodálkozva néztem rá, és olyan csalódottság öntött el, hogy majdnem sírva fakadtam.
- Semmi különös, - feleltem kimérten - csak a szokásos.
- Beszéltél a többiekkel? Kingával, Virággal?
- Igen, találkoztunk.
A beszélgetésünk nem is lehetett volna közömbösebb. Semmi személyes, semmi érzés, csak puszta udvariaskodás.
- Megbeszéltétek a buli részleteit? - kérdezte.
- Aha, holnap hét körül megyünk Zsoltiékhoz. Virágékkal és Kingával itt, nálunk találkozunk, és együtt megyünk.
- Kingával? Egyedül lesz? - kérdezte csodálkozva.
- Igen. Nincsenek már együtt Dave-vel. - mondtam halkan.
Egy ideig szótlanul nézett maga elé, majd felállt, és elköszönt tőlem.
- Holnap hatra itt leszek. - mondta. Odalépett hozzám, adott egy puszit a homlokomra, és már ott sem volt.
Mire megszólaltam volna, már elment. Döbbenten ráztam meg a fejemet. Mi van? Még ő van megsértődve?!
A szüleim csodálkozva vették tudomásul, hogy már el is ment. Anyu próbálta elkapni a tekintetemet, de nem néztem a szemébe. Olyan csalódott, és főleg olyan mérges voltam, hogy szó nélkül felmentem a szobámba, és egész nap tanultam.
31-én napközben is végig tanultam, nem voltam hajlandó tudomást venni a külvilágról.
Késő délután elkezdtem készülődni. Egy szűk farmert, és egy fehér inget vettem fel, rá pedig egy vékony sötétzöld pulcsit. Feltettem a szokásos szolid sminkemet, és készen is voltam. Aztán gondoltam egy merészet, lemostam az egészet, és sokkal erősebben, hangsúlyosabban festettem ki magam. A hajamat is sikerült szuperül beszárítanom. Levettem a pulcsit, és egy gombot még kigomboltam az ingemen, az ujját pedig kicsit visszahajtottam.
Hah! Azért is jól fogom magam érezni! Majd én megmutatom!
Késő délután elkezdtem készülődni. Egy szűk farmert, és egy fehér inget vettem fel, rá pedig egy vékony sötétzöld pulcsit. Feltettem a szokásos szolid sminkemet, és készen is voltam. Aztán gondoltam egy merészet, lemostam az egészet, és sokkal erősebben, hangsúlyosabban festettem ki magam. A hajamat is sikerült szuperül beszárítanom. Levettem a pulcsit, és egy gombot még kigomboltam az ingemen, az ujját pedig kicsit visszahajtottam.
Hah! Azért is jól fogom magam érezni! Majd én megmutatom!
Hatra mindenki nálam volt. Ricsi elismerően nézett végig rajtam, aztán megölelt, megpörgetett egy kicsit, és mindketten felnevettünk. Virág sipákolva ujjongott a külsőm miatt, Kinga nem szólt semmit. Amikor Cortez megérkezett, csodálkozva végigmért, s bár úgy láttam a tekintetén, tetszik neki a látvány, nem tett semmilyen megjegyzést. Megpuszilt, aztán a többiekkel beszélgetett. Én rögtön elbizonytalanodtam, jó ötlet volt-e ez az egész, de aztán sértődötten kihúztam magam. „Csakazértis”!
Elköszöntünk a szüleimtől, akik furán néztek rám. Nem csodálom. A mindig visszafogott, szolid gyerekük kicsit merészebben öltözve és sminkelve indul szórakozni.
Zsoltiéknál szokás szerint tömeg fogadott minket, alig tudtunk bemenni. Viszont nagyon furcsa volt, hogy vadidegen emberekkel volt tele a ház. Nyilván Zsolti csoporttársaival, új barátaival. Nagy nehezen megtaláltuk a házigazdát. Zsolti akkorát kurjantott, hogy mindenki elhallgatott egy pillanatra.
- Skacok, csoki!!! - köszöntött bennünket szokás szerint, aztán sorban mindenkit megölelt, Ricsivel és Cortezzel pedig lekezelt.
A szemén látszott, hogy már nem józan.
- Hé, itt vannak még néhányan, - folytatta - Andris, Robi; és Gáborékat is láttam valahol. Karcsi a konyhában van, ő az italfelelős, - vihogott - gyertek, igyatok ti is valamit.
- Kösz, majd találunk magunknak valamit, - hárította el Cortez - megoldjuk.
- Akkor jó, érezzétek jól magatokat! - felelte, és már ott is hagyott minket.
Láttam, hogy Kinga lopva körülnéz, de Dave nem volt ott. Ezek szerint ő kihagyja a közös bulizást. Kár. Illetve szomorú.
Megkerestük a többieket, és nagyokat nevetve meséltünk egymásnak. Karcsi semmit sem változott, még mindig ő a „nyomi”, akit szívatni lehet. ☺ Gábor és Kata együtt voltak, jó volt látni őket.
- Zsák nincs itthon, hazamentek Párizsba a szüleivel az ünnepekre, és vitték Flórát is - mesélték, aztán kicsit később elköszöntek tőlünk.
- Ez nem a mi bulink… - néztek körül - csak miattatok ugrottunk be, hogy találkozzunk egy kicsit. Megyünk haza.
Elbúcsúztunk tőlük, aztán próbáltunk elvegyülni a tömegben.
Elköszöntünk a szüleimtől, akik furán néztek rám. Nem csodálom. A mindig visszafogott, szolid gyerekük kicsit merészebben öltözve és sminkelve indul szórakozni.
Zsoltiéknál szokás szerint tömeg fogadott minket, alig tudtunk bemenni. Viszont nagyon furcsa volt, hogy vadidegen emberekkel volt tele a ház. Nyilván Zsolti csoporttársaival, új barátaival. Nagy nehezen megtaláltuk a házigazdát. Zsolti akkorát kurjantott, hogy mindenki elhallgatott egy pillanatra.
- Skacok, csoki!!! - köszöntött bennünket szokás szerint, aztán sorban mindenkit megölelt, Ricsivel és Cortezzel pedig lekezelt.
A szemén látszott, hogy már nem józan.
- Hé, itt vannak még néhányan, - folytatta - Andris, Robi; és Gáborékat is láttam valahol. Karcsi a konyhában van, ő az italfelelős, - vihogott - gyertek, igyatok ti is valamit.
- Kösz, majd találunk magunknak valamit, - hárította el Cortez - megoldjuk.
- Akkor jó, érezzétek jól magatokat! - felelte, és már ott is hagyott minket.
Láttam, hogy Kinga lopva körülnéz, de Dave nem volt ott. Ezek szerint ő kihagyja a közös bulizást. Kár. Illetve szomorú.
Megkerestük a többieket, és nagyokat nevetve meséltünk egymásnak. Karcsi semmit sem változott, még mindig ő a „nyomi”, akit szívatni lehet. ☺ Gábor és Kata együtt voltak, jó volt látni őket.
- Zsák nincs itthon, hazamentek Párizsba a szüleivel az ünnepekre, és vitték Flórát is - mesélték, aztán kicsit később elköszöntek tőlünk.
- Ez nem a mi bulink… - néztek körül - csak miattatok ugrottunk be, hogy találkozzunk egy kicsit. Megyünk haza.
Elbúcsúztunk tőlük, aztán próbáltunk elvegyülni a tömegben.
Kinga - rá egyáltalán nem jellemző módon - csendben üldögélt, nem táncolt, nem is nagyon figyelt senkire. Annyira sajnáltam, úgy szerettem volna segíteni rajta, de hát nem lehetett.
A buli kezdett a tetőfokára hágni, egyre több részeg arcot lehetett látni, sokan táncoltak. Virág sokszor elrángatott, hogy táncoljak vele, én pedig kezdtem egyre jobban belemelegedni, és jól érezni magam. Jó volt megfeledkezni mindenről, és csak lazán szórakozni. Végig magamon éreztem Cortez tekintetét, de nem jött oda hozzám. Legtöbbször Ricsivel láttam elmélyülten beszélgetni. Néha Ricsi rosszalló pillantását is elkaptam, de nem érdekelt.
Sok fiú kért fel minket Virággal (Ricsi bőszen figyelt ☺), sokat táncoltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Egy magas, izmos srác többször egymás után elhívott táncolni, én pedig nevetve mentem vele. Egy lassú számnál hirtelen valaki megbökte a srác vállát.
- Szabad? - kérdezte Cortez olyan hangsúllyal, hogy a fiú szó nélkül átengedett neki.
Együtt táncoltunk tovább, de komolyan mondom, úgy, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, csak véletlenül kerültünk volna össze. :(
A buli kezdett a tetőfokára hágni, egyre több részeg arcot lehetett látni, sokan táncoltak. Virág sokszor elrángatott, hogy táncoljak vele, én pedig kezdtem egyre jobban belemelegedni, és jól érezni magam. Jó volt megfeledkezni mindenről, és csak lazán szórakozni. Végig magamon éreztem Cortez tekintetét, de nem jött oda hozzám. Legtöbbször Ricsivel láttam elmélyülten beszélgetni. Néha Ricsi rosszalló pillantását is elkaptam, de nem érdekelt.
Sok fiú kért fel minket Virággal (Ricsi bőszen figyelt ☺), sokat táncoltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Egy magas, izmos srác többször egymás után elhívott táncolni, én pedig nevetve mentem vele. Egy lassú számnál hirtelen valaki megbökte a srác vállát.
- Szabad? - kérdezte Cortez olyan hangsúllyal, hogy a fiú szó nélkül átengedett neki.
Együtt táncoltunk tovább, de komolyan mondom, úgy, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz, csak véletlenül kerültünk volna össze. :(
Nem szorított magához, nem ölelt át, csak lazán tartott. Olyan szomorú lettem, hogy majdnem sírva fakadtam. Ahogy vége lett a számnak, elnézést kértem, és odaültem Kingához.
Kinga felvont szemöldökkel nézett rám.
- Mi van Renáta, féltékennyé akarod tenni? - kérdezte - Mert jó úton haladsz, csak nem az lesz a végkifejlet, amire számítasz. Már megint bohócot csinálsz magadból, és szokás szerint megint nincs igazad, - folytatta kíméletlenül - komolyan képes voltál TE megsértődni a történteken? Szégyelld magad, nagyon önző és elvakult nézőpontból szemléled a dolgokat. Hányszor állt melletted? Hányszor szorított minden mást háttérbe miattad? Emlékszel még a továbbtanulási pánikodra? Emlékszel, hogyan támogatott, segített? És te az első problémásabb helyzetnél kiakadsz, és megsértődsz? Hát ki legyen rá igazán büszke, ha nem te? Ki támogassa, ki drukkoljon neki? Ki álljon mellette, ha meg kell oldani valami problémát? Képes voltál összeveszni vele, ahelyett, hogy sugárzó arccal gratuláltál volna neki. Ahelyett, hogy megnyugtattad volna, hogy minden rendben lesz az ünnepekkel, és nagyon szurkolsz neki, hogy jól sikerüljön a beugrása. Tudod mit, csodálkozom, hogy egyáltalán hajlandó volt veled szilveszterezni?!
- De értsd meg… - kezdtem, mire közbevágott.
- Nincs mit megérteni, hidd el. Szokás szerint önző voltál, és úgy látom, most már annyi önkritika sincs benned, hogy végiggondold az egészet.
A fejemet rázva néztem rá, ő pedig rezzenéstelenül állta a tekintetemet.
- Nem, én úgy gondolom, nekem van igazam: Cortez elszúrta az első igazi közös karácsonyunkat, cserbenhagyott. Pont.
Kinga rápillantott az órájára, és felállt.
- Mindjárt éjfél, keressük meg Zsoltit, meg a pezs… - harapta el a mondatot, és hatalmasra tágult szemekkel nézett az ajtó felé, ahol Dave állt.
Annyira elkezdett verni a szívem, mintha rólam lenne szó. Nagyon izgultam értük.
Dave nyúzottnak, de eltökéltnek tűnt. Szótlanul nézték egymást, aztán Dave odalépett Kingához.
- Még mindig haragszom, de rájöttem, hogy nem tudok, és főleg nem is akarok nélküled élni. Te fontosabb vagy a haragomnál, a rossz érzéseimnél. Ez a két hét maga volt a pokol. Tudom, hogy neked is fáj, és azt gondolom, együtt kell feldolgoznunk a történteket. Szeretlek. Annyira szeretlek, hogy azt kérem, légy a feleségem! Nem most; tudom, hogyan érzel ezzel kapcsolatban. De egyszer… majd… gyere hozzám, és legyen gyerekünk! – mondta csendesen.
Kinga felvont szemöldökkel nézett rám.
- Mi van Renáta, féltékennyé akarod tenni? - kérdezte - Mert jó úton haladsz, csak nem az lesz a végkifejlet, amire számítasz. Már megint bohócot csinálsz magadból, és szokás szerint megint nincs igazad, - folytatta kíméletlenül - komolyan képes voltál TE megsértődni a történteken? Szégyelld magad, nagyon önző és elvakult nézőpontból szemléled a dolgokat. Hányszor állt melletted? Hányszor szorított minden mást háttérbe miattad? Emlékszel még a továbbtanulási pánikodra? Emlékszel, hogyan támogatott, segített? És te az első problémásabb helyzetnél kiakadsz, és megsértődsz? Hát ki legyen rá igazán büszke, ha nem te? Ki támogassa, ki drukkoljon neki? Ki álljon mellette, ha meg kell oldani valami problémát? Képes voltál összeveszni vele, ahelyett, hogy sugárzó arccal gratuláltál volna neki. Ahelyett, hogy megnyugtattad volna, hogy minden rendben lesz az ünnepekkel, és nagyon szurkolsz neki, hogy jól sikerüljön a beugrása. Tudod mit, csodálkozom, hogy egyáltalán hajlandó volt veled szilveszterezni?!
- De értsd meg… - kezdtem, mire közbevágott.
- Nincs mit megérteni, hidd el. Szokás szerint önző voltál, és úgy látom, most már annyi önkritika sincs benned, hogy végiggondold az egészet.
A fejemet rázva néztem rá, ő pedig rezzenéstelenül állta a tekintetemet.
- Nem, én úgy gondolom, nekem van igazam: Cortez elszúrta az első igazi közös karácsonyunkat, cserbenhagyott. Pont.
Kinga rápillantott az órájára, és felállt.
- Mindjárt éjfél, keressük meg Zsoltit, meg a pezs… - harapta el a mondatot, és hatalmasra tágult szemekkel nézett az ajtó felé, ahol Dave állt.
Annyira elkezdett verni a szívem, mintha rólam lenne szó. Nagyon izgultam értük.
Dave nyúzottnak, de eltökéltnek tűnt. Szótlanul nézték egymást, aztán Dave odalépett Kingához.
- Még mindig haragszom, de rájöttem, hogy nem tudok, és főleg nem is akarok nélküled élni. Te fontosabb vagy a haragomnál, a rossz érzéseimnél. Ez a két hét maga volt a pokol. Tudom, hogy neked is fáj, és azt gondolom, együtt kell feldolgoznunk a történteket. Szeretlek. Annyira szeretlek, hogy azt kérem, légy a feleségem! Nem most; tudom, hogyan érzel ezzel kapcsolatban. De egyszer… majd… gyere hozzám, és legyen gyerekünk! – mondta csendesen.
A szám elé kaptam a kezemet, és összeszorult szívvel néztem őket. Kinga csak némán nézett, aztán lehunyta a szemét, és elkezdte csóválni a fejét. Az arcán peregtek a könnycseppek. Dave átölelte, és megcsókolta, Kinga pedig a vállára borulva némán sírt.
Hirtelen óriási hangzavar tört ki, mindenki füttyögni és tapsolni kezdett. Dave megrázta a fejét, és egy mozdulattal elhallgattatott mindenkit, majd egymást továbbra is átölelve kimentek a szobából.
- Mindjárt éjfél! Öt, négy… - üvöltötte valaki, és ekkor magunkhoz tértünk. A tekintetemmel Cortezt kerestem, aki néhány méterről engem nézett. Odasétáltam mellé.
- Boldog új évet! - mondtam neki, mire átölelt, és megcsókolt… volna, ha el nem húzódok tőle. Én azonban kirántottam magam az öleléséből, és elhátráltam. Hitetlenül elröhögte magát, megrázta a fejét, és ott hagyott.
Hirtelen óriási hangzavar tört ki, mindenki füttyögni és tapsolni kezdett. Dave megrázta a fejét, és egy mozdulattal elhallgattatott mindenkit, majd egymást továbbra is átölelve kimentek a szobából.
- Mindjárt éjfél! Öt, négy… - üvöltötte valaki, és ekkor magunkhoz tértünk. A tekintetemmel Cortezt kerestem, aki néhány méterről engem nézett. Odasétáltam mellé.
- Boldog új évet! - mondtam neki, mire átölelt, és megcsókolt… volna, ha el nem húzódok tőle. Én azonban kirántottam magam az öleléséből, és elhátráltam. Hitetlenül elröhögte magát, megrázta a fejét, és ott hagyott.
Virág és Ricsi döbbenten néztek rám. Valami olyan volt az arcukon, amitől hirtelen elszégyelltem magam. Boldog új évet kívántam mindenkinek, aztán keresni kezdtem Cortezt, de sehol sem találtam. Sokáig bóklásztam a lakásban, de aztán feladtam. Zsolti totál részegen botladozott felém.
- Reni! Boldog új évet! - ölelt át szorosan, én pedig majdnem megfulladtam.
- Neked is! Zsolti, nem láttad Cortezt? - kérdeztem.
- Utoljára az udvaron volt, indult valahová… hé hová lett? - motyogta.
Elkeseredve kerestem meg Virágékat.
- Én megyek haza, elkísértek? - kérdeztem szomorúan.
Ricsi komoly szemmel nézett rám.
- Ez mi volt már megint, Ren? - kérdezte ingerülten, és megcsóválta a fejét.
- Nem tudom, - sóhajtottam összeszűkült torokkal - semmit sem tudok már.
Hazafelé egy szót sem szóltunk, mindenki elgondolkodva sétált. A házunkhoz érve elköszöntem tőlük. Ricsi mélyen a szemembe nézett.
- Ren, ennek nem lesz jó vége… - kezdte, de közbevágtam.
- Kérlek, ne most! Át kell gondolnom a dolgokat. Később majd beszélünk, oké?
Virág szomorúan nézett, majdnem sírt, Ricsi pedig bólintott.
- Oké. Vigyázz magadra! - és ezzel ott hagytak.
Bementem, boldog új évet kívántam anyuéknak, aztán felmentem a szobámba. Láttam a kérdést a szemükben, de nem volt erőm beszélgetni.
Egész éjjel gondolkodtam. Sorra vettem az érveimet, a többiek érveit, és mérlegre tettem őket. Végiggondoltam a kapcsolatunkat, minden fontosabb eseményt, döntést… és hirtelen iszonyatos lelkiismeret furdalás fogott el.
Miért, miért vagyok ennyire ostoba? Hogyan lehettem ilyen szánalmasan önző? Milyen büszkén mesélte el nekem Cortez a lehetőséget, amit kapott, és én hogy viselkedtem vele! Atyaisten! Annak idején ő egy éjszaka alatt végiggondolta a helyzetünket, megoldást keresett és talált rá, én pedig egy ilyen sokkal egyszerűbb helyzetben sem voltam képes erre! Hogyan lehettem ennyire visszautasító, ennyire érzéketlen? Miért nem láttam meg rögtön, hogy ez mennyire fontos számára?
- Reni! Boldog új évet! - ölelt át szorosan, én pedig majdnem megfulladtam.
- Neked is! Zsolti, nem láttad Cortezt? - kérdeztem.
- Utoljára az udvaron volt, indult valahová… hé hová lett? - motyogta.
Elkeseredve kerestem meg Virágékat.
- Én megyek haza, elkísértek? - kérdeztem szomorúan.
Ricsi komoly szemmel nézett rám.
- Ez mi volt már megint, Ren? - kérdezte ingerülten, és megcsóválta a fejét.
- Nem tudom, - sóhajtottam összeszűkült torokkal - semmit sem tudok már.
Hazafelé egy szót sem szóltunk, mindenki elgondolkodva sétált. A házunkhoz érve elköszöntem tőlük. Ricsi mélyen a szemembe nézett.
- Ren, ennek nem lesz jó vége… - kezdte, de közbevágtam.
- Kérlek, ne most! Át kell gondolnom a dolgokat. Később majd beszélünk, oké?
Virág szomorúan nézett, majdnem sírt, Ricsi pedig bólintott.
- Oké. Vigyázz magadra! - és ezzel ott hagytak.
Bementem, boldog új évet kívántam anyuéknak, aztán felmentem a szobámba. Láttam a kérdést a szemükben, de nem volt erőm beszélgetni.
Egész éjjel gondolkodtam. Sorra vettem az érveimet, a többiek érveit, és mérlegre tettem őket. Végiggondoltam a kapcsolatunkat, minden fontosabb eseményt, döntést… és hirtelen iszonyatos lelkiismeret furdalás fogott el.
Miért, miért vagyok ennyire ostoba? Hogyan lehettem ilyen szánalmasan önző? Milyen büszkén mesélte el nekem Cortez a lehetőséget, amit kapott, és én hogy viselkedtem vele! Atyaisten! Annak idején ő egy éjszaka alatt végiggondolta a helyzetünket, megoldást keresett és talált rá, én pedig egy ilyen sokkal egyszerűbb helyzetben sem voltam képes erre! Hogyan lehettem ennyire visszautasító, ennyire érzéketlen? Miért nem láttam meg rögtön, hogy ez mennyire fontos számára?
Beszélnem kell vele! El kell mondanom neki, mennyire szeretem, mennyire büszke vagyok rá! Most, azonnal!
Még hat óra sem volt, de muszáj volt elindulnom. Felvettem a kabátomat, kiléptem a házból, aztán visszafordultam. És újra elindultam.
A házuk elé érve egy kicsit megtorpantam. Végiggondoltam a helyzetet, aztán elővettem a telefonomat, és megcsörgettem… a nagymamája számát.
Hamar felvette, és álmosan szólt bele.
- Reni, valami baj van? - kérdezte.
Még hat óra sem volt, de muszáj volt elindulnom. Felvettem a kabátomat, kiléptem a házból, aztán visszafordultam. És újra elindultam.
A házuk elé érve egy kicsit megtorpantam. Végiggondoltam a helyzetet, aztán elővettem a telefonomat, és megcsörgettem… a nagymamája számát.
Hamar felvette, és álmosan szólt bele.
- Reni, valami baj van? - kérdezte.
- Nem, hál’ istennek semmi, csak… ne tessék haragudni a korai ébresztőért, de muszáj beszélnem Cortezzel, és… - dadogtam, mire elnevette magát.
- Reni, te sose zavarsz minket, tudod jól! Gyere, nyitom a kaput!
Miután beengedett, kérdőn nézett rám.
- Ne tessék haragudni rám, elnézést kérek! Nagyon szégyellem magam a viselkedésemért. Végtelenül szeretem őt, és jóvá akarom tenni a történteket. - hadartam egy szuszra.
Cortez nagymamája komoly arccal nézett rám.
- Nagyon el volt keseredve, láttam rajta, pedig ő aztán nem szokta kimutatni az érzéseit. Csalódott volt, amikor megjött Párizsból, aztán reménykedő, amikor átment hozzád, most éjjel pedig úgy jött haza, olyan tekintettel, hogy azt hittem, mindennek vége köztetek. Mi történt? Elmondod nekem? - kérdezte, és én mindent elmeséltem az elejétől a végéig. Szótlanul hallgatott végig, aztán elmosolyodott.
- Menj fel a szobájába. Biztos vagyok benne, hogy örülni fog neked. És köszönöm, hogy bizalommal voltál irántam! Tudod, nekünk ő a legfontosabb a világon, és te hozzátartozol, ezért te is fontos vagy nekünk. Szeretünk, és tudom, hogy megoldod a köztetek lévő félreértést. Menj! - simított végig a karomon, nekem pedig akkora gombóc volt a torkomban, hogy alig bírtam nyelni.
- Köszönöm! - mondtam halkan, és felosontam a lépcsőn.
Óvatosan nyitottam ki az ajtót, és halkan beléptem a szobájába. Aludt, csendesen szuszogott. Odavittem egy széket az ágya mellé, és leültem. Sokáig nem ébredt fel, és én végig csak néztem őt, és azon gondolkodtam, hogy is bírnék ki nélküle bármit. Ő a szerelmem, a barátom, a támaszom, a lelkiismeretem.
Jó másfél órán át ültem, és néztem, amikor felnyögött, és összerándulva kinyitotta a szemét. Úgy éreztem, minden vér kifut az arcomból, és a kezem jéghideg lett. Nem tudtam megszólalni, csak néztem rá kétségbeesve. Ő se szólt, csak nézett a szemembe. Sokáig, nagyon sokáig ültünk így némán, aztán összeszedtem magam. Itt most nekem kell lépnem, tudtam.
- Először is: boldog új évet! - hajoltam oda hozzá, és megpusziltam.
A fél szemöldökét felvonva nézett rám, de továbbra sem szólalt meg, nem is mozdult.
- Másodszor: igazán, szívből gratulálok a karácsonyi munkádhoz! Tudom, hogy mennyire nagy szó, hogy egy tanulót felkérnek ilyesmire, és nagyon-nagyon büszke vagyok rád! Ez nagyon komoly elismerés számodra. Tényleg megtaláltad a neked való hivatást, ezért is tudsz ilyen jó lenni benne. Tényleg te vagy a legjobb.
- Reni, te sose zavarsz minket, tudod jól! Gyere, nyitom a kaput!
Miután beengedett, kérdőn nézett rám.
- Ne tessék haragudni rám, elnézést kérek! Nagyon szégyellem magam a viselkedésemért. Végtelenül szeretem őt, és jóvá akarom tenni a történteket. - hadartam egy szuszra.
Cortez nagymamája komoly arccal nézett rám.
- Nagyon el volt keseredve, láttam rajta, pedig ő aztán nem szokta kimutatni az érzéseit. Csalódott volt, amikor megjött Párizsból, aztán reménykedő, amikor átment hozzád, most éjjel pedig úgy jött haza, olyan tekintettel, hogy azt hittem, mindennek vége köztetek. Mi történt? Elmondod nekem? - kérdezte, és én mindent elmeséltem az elejétől a végéig. Szótlanul hallgatott végig, aztán elmosolyodott.
- Menj fel a szobájába. Biztos vagyok benne, hogy örülni fog neked. És köszönöm, hogy bizalommal voltál irántam! Tudod, nekünk ő a legfontosabb a világon, és te hozzátartozol, ezért te is fontos vagy nekünk. Szeretünk, és tudom, hogy megoldod a köztetek lévő félreértést. Menj! - simított végig a karomon, nekem pedig akkora gombóc volt a torkomban, hogy alig bírtam nyelni.
- Köszönöm! - mondtam halkan, és felosontam a lépcsőn.
Óvatosan nyitottam ki az ajtót, és halkan beléptem a szobájába. Aludt, csendesen szuszogott. Odavittem egy széket az ágya mellé, és leültem. Sokáig nem ébredt fel, és én végig csak néztem őt, és azon gondolkodtam, hogy is bírnék ki nélküle bármit. Ő a szerelmem, a barátom, a támaszom, a lelkiismeretem.
Jó másfél órán át ültem, és néztem, amikor felnyögött, és összerándulva kinyitotta a szemét. Úgy éreztem, minden vér kifut az arcomból, és a kezem jéghideg lett. Nem tudtam megszólalni, csak néztem rá kétségbeesve. Ő se szólt, csak nézett a szemembe. Sokáig, nagyon sokáig ültünk így némán, aztán összeszedtem magam. Itt most nekem kell lépnem, tudtam.
- Először is: boldog új évet! - hajoltam oda hozzá, és megpusziltam.
A fél szemöldökét felvonva nézett rám, de továbbra sem szólalt meg, nem is mozdult.
- Másodszor: igazán, szívből gratulálok a karácsonyi munkádhoz! Tudom, hogy mennyire nagy szó, hogy egy tanulót felkérnek ilyesmire, és nagyon-nagyon büszke vagyok rád! Ez nagyon komoly elismerés számodra. Tényleg megtaláltad a neked való hivatást, ezért is tudsz ilyen jó lenni benne. Tényleg te vagy a legjobb.
- Harmadszor: utólag is boldog karácsonyt! Nagyon hiányoztál, de tudom, hogy ott voltál, ahol lenned kellett. Rengeteg alkalmunk lesz még együtt töltenünk az ünnepeket az elkövetkező években. Te szó nélkül alkalmazkodtál az én helyzetemhez annak idején, ígérem, én is mindent meg fogok tenni ez ügyben. Hazudnék, ha azt mondanám, nem maradtak bennem rossz érzések, de át fogok lépni rajtuk, mert tudom, hogy valójában nem jogosak.
- Negyedszer…- folytattam volna, de egy csókkal belém fojtotta a szót.
- Nem, nem, hallgass végig, - húzódtam el kissé tőle mosolyogva - tudnod kell, hogy mennyire szeretlek, hogy te vagy számomra a minden…
- Hidd el, tudom, - sóhajtotta - bár gyakran elbizonytalanítasz. Mindig - amikor már minden simának és egyenesnek tűnik - felkapod a vizet valamin, kitalálsz magadnak valamit, amin görcsölni lehet, és olyankor elveszíted a fejed.
- Negyedszer…- folytattam volna, de egy csókkal belém fojtotta a szót.
- Nem, nem, hallgass végig, - húzódtam el kissé tőle mosolyogva - tudnod kell, hogy mennyire szeretlek, hogy te vagy számomra a minden…
- Hidd el, tudom, - sóhajtotta - bár gyakran elbizonytalanítasz. Mindig - amikor már minden simának és egyenesnek tűnik - felkapod a vizet valamin, kitalálsz magadnak valamit, amin görcsölni lehet, és olyankor elveszíted a fejed.
- Tudom, igazad van. Ezen is dolgoznom kell. - néztem magam elé.
- Szeretlek te okos, gyönyörű, bolond lány! - mondta hirtelen, én pedig elvigyorodtam.
- Akkor megbocsátasz nekem?
- Persze. Viszont azt tudnod kell, hogy fogalmam sincs, meddig bírom még ezt a fajta bizonytalanságot, amit ilyen alkalmakkor teremtesz.
- Óóó, értem, - haraptam be a számat.
- Na, ide figyelj, ha most ezen kezdesz el tipródni, én tényleg itt hagylak! - fenyegetett meg nevetve.
Én is elnevettem magam, és szorosan hozzábújtam. Megcsókolt, aztán kicsit eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Minden rendben? - kérdezte mosolyogva, én pedig sűrűn bólogattam.
Újra csókolni kezdett, és lassan elvesztünk egymásban. ☺☺☺Déltájban tértünk magunkhoz. Cortez nagyszülei mosolyogva néztek minket, ahogy egymást átölelve letámolyogtunk hozzájuk. Együtt ebédeltünk velük. Isteni volt a hangulat, érződött a megkönnyebbülésük. ☺Délután hazamentünk hozzánk. Anyuék feszülten, kíváncsian néztek ránk, aztán, amikor látták, hogy szent a béke köztünk, fellélegeztek. Beszélgettünk, játszottunk velük, és Cortez persze nálunk aludt. Szegénynek ehhez túl kellett élnie a vacsorát, amiért minden elismerés megilleti! ☺A következő napot Virágékkal és Kingáékkal töltöttük. Ricsi mosolyogva figyelt minket, Virág pedig csak szorosan megölelt. Kingáék csendesek voltak, de folyamatosan egymás kezét szorongatták, és Dave arcán, tekintetében valami olyat láttam, amitől megnyugodtam. Azt hiszem, hogy most már rendben lesznek.
3-án kora délután indult a gépünk.
Elbúcsúztunk a többiektől, és anyuék meg Cortez nagyszülei is kikísértek minket a reptérre. Láttam, hogy anyu és apu szeme könnyes, mire én is pityeregni kezdtem, de Cortez megszorította a kezemet, én pedig lecsillapodtam. Elköszöntünk tőlük, és beszálltunk a gépbe. Egész úton szorítottam Cortez kezét, ő pedig időnként megsimogatta az arcomat.
- Ne félj, jó lesz újra Párizsban, hidd el! - súgta a fülembe.
Ránéztem, és megráztam a fejem.
- Amíg te velem vagy, biztos vagyok benne. - feleltem mosolyogva, és megcsókoltam.
- Szeretlek te okos, gyönyörű, bolond lány! - mondta hirtelen, én pedig elvigyorodtam.
- Akkor megbocsátasz nekem?
- Persze. Viszont azt tudnod kell, hogy fogalmam sincs, meddig bírom még ezt a fajta bizonytalanságot, amit ilyen alkalmakkor teremtesz.
- Óóó, értem, - haraptam be a számat.
- Na, ide figyelj, ha most ezen kezdesz el tipródni, én tényleg itt hagylak! - fenyegetett meg nevetve.
Én is elnevettem magam, és szorosan hozzábújtam. Megcsókolt, aztán kicsit eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Minden rendben? - kérdezte mosolyogva, én pedig sűrűn bólogattam.
Újra csókolni kezdett, és lassan elvesztünk egymásban. ☺☺☺Déltájban tértünk magunkhoz. Cortez nagyszülei mosolyogva néztek minket, ahogy egymást átölelve letámolyogtunk hozzájuk. Együtt ebédeltünk velük. Isteni volt a hangulat, érződött a megkönnyebbülésük. ☺Délután hazamentünk hozzánk. Anyuék feszülten, kíváncsian néztek ránk, aztán, amikor látták, hogy szent a béke köztünk, fellélegeztek. Beszélgettünk, játszottunk velük, és Cortez persze nálunk aludt. Szegénynek ehhez túl kellett élnie a vacsorát, amiért minden elismerés megilleti! ☺A következő napot Virágékkal és Kingáékkal töltöttük. Ricsi mosolyogva figyelt minket, Virág pedig csak szorosan megölelt. Kingáék csendesek voltak, de folyamatosan egymás kezét szorongatták, és Dave arcán, tekintetében valami olyat láttam, amitől megnyugodtam. Azt hiszem, hogy most már rendben lesznek.
3-án kora délután indult a gépünk.
Elbúcsúztunk a többiektől, és anyuék meg Cortez nagyszülei is kikísértek minket a reptérre. Láttam, hogy anyu és apu szeme könnyes, mire én is pityeregni kezdtem, de Cortez megszorította a kezemet, én pedig lecsillapodtam. Elköszöntünk tőlük, és beszálltunk a gépbe. Egész úton szorítottam Cortez kezét, ő pedig időnként megsimogatta az arcomat.
- Ne félj, jó lesz újra Párizsban, hidd el! - súgta a fülembe.
Ránéztem, és megráztam a fejem.
- Amíg te velem vagy, biztos vagyok benne. - feleltem mosolyogva, és megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése